Ma kezdődik az olaszországi Torino városában a nyugati világ hatalmasainak összejövetele, az idei Bilderberg-konferencia.
Vasárnapig tart, és olyan témákat tárgyalnak, mint – első téma – a „Populizmus Európában”, „Oroszország”, „Az amerikai vezetés”, „Szaúd-Arábia és Irán” és az „Igazság utáni világ”. A „Populizmus Európában” téma keretében egész biztosan Magyarországról is szó lesz, hiszen a bilderbergek szellemében író lapoknál ez a kötelező vezérfogalom, amelyet egyetlen cikkben akár tizenöt-húsz alkalommal is megismételnek.
Százharminchárom résztvevő érkezését várják. Közöttük vannak jelenlegi (mint Mark Rutte, holland) vagy korábbi (mint Bernard Cazeneuve, francia) miniszterelnökök, de ott vannak a törzsvendégek is, mint Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és társai. A résztvevők listáját a David Rockefeller által 1954-ben alapított Bilderberg klub hivatalos honlapján is látni lehet. Idén egyetlen magyar résztvevő nem szerepel rajta. De nincsenek rajta kínai vagy orosz meghívottak sem, ami nem meglepő.
Az ilyen Bilderberg-konferencia az az eset, amikor a nyugati és a hazai balliberális sajtó lerántja összes leplét, csadorját és miegyebét. Ők ugyanis, noha más esetekben vijjogva követelik a nyitottságot, „átláthatóságot” és a „demokráciát”, ha úgy látják, kihagyták őket valamiből, illetőleg valaminek a profitjából nem részesülnek akár az általuk elvárt mértékben, akkor általában a totális hallgatásban keresik a menekvést, vagy színlelten, könnyed vihogást mímelve túloznak el valamilyen összeesküvés-mesét, hogy „érzékeltessék”, lám-lám, a jobboldal milyen hülye konteókban hisz.
De most inkább azt igyekezzünk elemezni, hogy mennyire mindenható e bilderberges társaság, amely képviseli mind a háttérhatalmakat, mind pedig a nagyon is előtérben lévő vezetőket. Amelyek nem egy esetben totális lefedésben állnak egymással. Mint a legutóbbi időkben az amerikai Trump-kormány, amely olyan neokon kulcsemberekkel lett „megbénítva” a normális külkapcsolatok kialakítása terén, mint Mike Pompeo külügyminiszter, Wess Mitchell, e minisztérium európai és eurázsiai ügyekben felelős államtitkára, John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó és Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
Tudjuk, hogy hatalmas népszerűségre tesznek szert azok, akik szerint e társaság mindenható, és ellenük fellépni egyrészt felesleges, másrészt lehetetlen. Ami éppen a bilderbergesek malmára hajtja a vizet. Ugyanis ők az ilyen értelmezésnek örülnek, hiszen lebénítja, passzívvá teszi az ellenük lázadni akarókat.
Csakhogy tegyünk fel néhány alapkérdést bemutatóeszközként. A kedves olvasó szerint e bilderberges társaságnak ínyére volt Orbán Viktor és pártja április 8-i, földcsuszamlásszerű győzelme? Nem, egyáltalában nem volt, de szerencsére a magyar nép e háttérhatalmak ellen menetelve dobta be voksát az urnákba. Vagyis a kis magyar nép megverte a nyugati világ háttérhatalmát.
Mint tudjuk, azok, akik e háttérerők abszolút hatalma mellett érvelnek, minden esetben egy adott világpolitikai vagy regionálisan fontos esemény bekövetkezte után – és itt az „után” szón van a hangsúly – visszafejtéssel azonnal „kielemezik”, hogy ez bizony a háttérhatalmak nyomása és akarata miatt volt így. Feltéve minden esetben a „cui bono?” vagy „cui prodest?” kérdést, azaz, hogy az adott fordulat kinek jó és kinek van a hasznára. Majd megadják a választ, amelyből kiderül: persze, e hatalmak kénye-kedvére történt az adott esemény is.
Lám most is érvényesül a költői fordulat: hiába van felül a gálya, igen sokszor a víz akarata érvényesül. Vegyünk egy példát, ami azt mutatja, azok, akik szerint a nyugati háttérhatalmak ma az akaratukat minden esetben keresztül tudják vinni, még soha, egyetlen nappal előre sem tudták megjósolni, mi történik e háttérhatalmak kedvére téve.
Azok, akik május 27-én a háttérhatalmak kőbe vésett befolyása példájaként emlegették azt, hogy az olasz elnök megakadályozta, hogy a választásokon nyertes „populista-szélsőjobboldali” olasz koalíció alakítson kormányt és Carlo Cottarellit bízta meg egy szakértő kabinet megalakításával, miután Günther Oettinger uniós költségvetési biztos is megmondta az olaszoknak, nem a nép, hanem a piac akarata dönt, másnap már ennek éppen az ellenkezőjével voltak kénytelenek érvelni, miután ugyanaz az államelnök összeomolva bízta meg Giuseppe Contét a népakaratnak megfelelő, 5 Csillag Mozgalom–Liga koalíciós kormány felállításával.
Amely pálfordulás hatalmas előnnyel jár nemcsak az olasz népnek, de egész Európának. És nem véletlenül beszélt telefonon június 4-én Orbán Viktor oly örömmel Matteo Salvinivel, az új olasz belügyminiszterrel arról, hogy miként változtatják meg az Európai Uniót.
Vagy vegyünk egy német példát.
Önök szerint a háttérhatalmak utálják vagy szeretik Vlagyimir Putyin orosz elnököt? Igen, utálják. De ha így van, miként lehet az, hogy a volt német külügyminiszter, Sigmar Gabriel példásan oroszbarát politikát folytatott, míg a német külpolitika azonnal russzofób irányt vett Merkel új koalíciójának külügyminisztere, Heiko Maas hivatalba lépésével? Melyik a „cui bono” a háttérhatalmaknak?
Harmadik példa: vajon Sebastian Kurz orosz- és Kína-barátsága, valamint Putyin keddi, bécsi látogatása alkalmával kiállása az Oroszország elleni uniós szankciók ellen a háttérhatalmak kedvére vagy ellenére van? Nyilván az utóbbi. De ennek ellenére az osztrák nép akaratát viszi tovább, ahogyan az olasz kormány is nyíltan az oroszbarátság mellett emelte fel a szavát.
Egészen egyértelmű, hogy a látható és láthatatlan nyugati elit hatalma a globális világgazdasági és katonai erőviszonyok függvénye. Ami látványosan változik a kínai, az orosz és a többi, nem nyugati hatalomnak előnyös módon.
Az is egyértelmű, hogy Magyarország számára az erős magyar–kínai és magyar–orosz kapcsolatok mélyítése a nyugati háttérhatalmak minden negatív befolyásának kivédése céljából létfontosságú.
Ezért volt oly fontos, hogy a magyar miniszterelnök tavaly Pekingben a kínai elnökkel megkötötte a magyar–kínai stratégiai szerződést, és hogy normális kapcsolatokra törekszik Oroszországgal.
A magyar jobboldalnak ezt meg kell értenie, és nem elménckednie a „sárga veszedelemről”, hanem tudatosan részt kell vennie például a huszonegyedik század legnagyobb projektjében, a kilencszázmilliárdos kínai Új Selyemút projektben, mert az számunkra ugyanúgy elemi érdek, mint az abban részt venni akaró vagy abban már aktívan részt vevő oly sok országnak.
http://magyarhirlap.hu/cikk/120130/A_Bilderbergkonferenciahoz