eur:
388.7
usd:
360.91
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

DNS-vizsgálattal igazoltak legendákat

A hajdani inka uralkodók ma élő leszármazottainak genetikai vizsgálatával igazolták perui kutatók, hogy az amerikai kontinens legnagyobb prehispán civilizációjának eredetével kapcsolatos két legenda, amelyek közül az egyik a perui Puno megyében lévő Titicaca-tó környékét, a másik a perui Cuzcóban lévő Pacaritambo barlangot tartja az inkák származási helyének, igaz és kapcsolódik is egymáshoz.

A limai Universidad de San Martín de Porres kutatói, Ricardo Fujita és Jose Sandoval az inka kultúrától megbabonázva döntöttek úgy, hogy utána járnak az ősi indián civilizáció eredetét övező történeteknek. A témáját tekintve egyedülállónak számító tanulmányuk célja annak kiderítése volt, hogy az inkák eredete egyetlen, vagy esetleg több patriarchára vezethető-e vissza - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A vizsgált legendák egyike szerint az inkák egy szerelmes pártól származnak a Titicaca-tó környékéről, míg a másik történet szerint az első inkák az Ayar testvérek voltak, akik a Pacaritambo barlangból jöttek elő.

A kutatók több mint háromezer perui, bolíviai és ecuadori őslakostól vett DNS-mintát vetettek össze az inkák azon leszármazottainak genetikai adataival, akik még ma is Cuzcóban, valamint a Titicaca-tó környéki településeken élnek.

A leszármazottak családfájának rekonstruálását követően a kutatók végül 200 olyan embert azonosítottak Cuzco déli részéről, valamint Bolívia északi területeiről, akik genetikai azonosságokat mutatnak a hajdani inka nemességgel.

"Három éven át vizsgáltuk a leszármazottak genetikai adatait, és most már megerősíthetjük, hogy az inka civilizáció eredetét övező két legenda összekapcsolódik egymással" - mondta Fujita. Hozzátette: "arra a következtetésre jutottunk, hogy az inka birodalom nemessége két ágról, a Titicaca-tó és a Cuzco környékéről származik".

A kutatók munkájának azonban még koránt sincs vége, ugyanis még messzebbre vissza akarnak tekinteni a múltba, hogy "a lehető legpontosabb képet alkothassák meg a legjelentősebb prehispán civilizáció eredetéről".

Ehhez viszont már ősi leletekből, például múmiákból vett DNS-mintákra lenne szükségük. Ez azonban meglehetősen nagy kihívást jelent, ugyanis az 1532-ben érkezett spanyol hódítók elpusztították az inka múmiákat, amikor kereszténységre akarták áttéríteni a helyieket. A kutatók ezért most olyan területek után kutatnak, ahol az inkák közvetlen leszármazottai nyugszanak.

A mai Argentína nyugati felétől egészen Kolumbia déli részéig terjedő Inka Birodalom közigazgatási, politikai és katonai központja Cuzco volt. Az inkák több mint kétszáz évig uralkodtak a területen a spanyol hódítók 16. századi megérkezése előtt. A birodalomhoz tartozott a mai Peru területén található Machu Picchu romváros is, amely a világörökség része.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×