eur:
387.55
usd:
359.61
bux:
69501.6
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Ezt hozták a Szíria elleni légicsapások

Trump amerikai elnök szerint a hétvégi szíriai légicsapások után jogos volt a „misszió elvégezve” kifejezés használata. Aszad elnök hadserege szíriai lázadó városokat támadott, Washington újabb oroszellenes szankciókat tervez hétfőn.

Donald Trump köszönetet mondott Franciaországnak és Nagy-Britanniának, amiért csatlakoztak Amerikához a hétvégi szíriai légicsapások során.

A nyugati koalíció célja a vegyi fegyverek használatától való elrettentés volt, mert Aszad szíriai elnököt vádolták azzal a múltheti, állítólagos vegyifegyver támadással, amit az akkor még ostromlott Dúma városban hajtottak végre.

Míg azonban a nyugatiak Aszadot és az őt támogató Oroszországot ostorozták, a rezsimhez hű polgárok Damaszkusz utcáin tüntettek az elnök mellett, aki orosz parlamenti képviselőket fogadott.

A találkozón arról beszélt, hogy az orosz fegyverek jól vizsgáztak az amerikai fegyverekkel szemben – mivel a rezsim és Moszkva szerint a berepülő rakéták kétharmadát lelőtték. Donald Trump és szövetségesei viszont sikeres akcióról beszélnek és azt mondják, polgári áldozatok nélkül lerombolták a kijelölt célokat.

De vajon mennyire változtatta meg a szíriai erőviszonyokat a nyugatiak büntetőcsapása? Úgy tűnik nem nagyon, mert az Aszad erők vasárnap már lázadó kézen lévő városokat, Hamát és Homszt vették aknatűz alá.

„Nem volt cél az erőegyensúly megváltoztatása Szíriában” – mondta Zalmay Khalilzad volt amerikai ENSZ és iraki nagykövet. Lindsey Graham szenátor viszont „gyenge katonai válasznak” nevezte Trump ellencsapását és azt mondta: „Aszad csak kis árat fizet”.

Trumpot sokan bírálták a „misszió végrehajtva” kifejezést használó Tweetje miatt. Az Irak elleni invázió után az ifjabb George Bush elnök használta ezt a megjegyzést. Aztán a háború lezárása helyett a még sok iraki és amerikai életet követelő fegyveres lázadás folytatódott.

Az Aszadot támogató Putyin orosz elnök közben az „ellenkoalíció” másik vezetőjével, Haszan Róháni, iráni elnökkel beszélt telefonon és elítélte a hétvégi büntetőakciót: „Az ilyen, az ENSZ Alapokmányát sértő lépések megismétlődése káoszt okoz majd a nemzetközi kapcsolatokban” – mondta. Korábban Putyin „agressziónak” nevezte a nyugatiak hétvégi támadását.

Moszkva korábban kilátásba helyezte, hogy S-300-as rakétavédelmi rendszert ad el Szíriának, amiről korábban az európai államok lebeszélték.

Szakértők ugyanakkor arról beszélnek, hogy paradox módon a szombati csapás eredménye a „de-eszkaláció”. A szemben álló felek saját sikerükről beszélnek. Orosz elemzők szerint Moszkva csak akkor avatkozna be, ha Szíriában szolgáló katonáit érné támadás.

„Átrepülünk a hajóik felett, de szerintem nem süllyesztjük el a Cook rombolót” – mondta egy név nélkül nyilatkozó szakértő a Guardiannek. Az amerikaiak viszont hétfőtől további szankciókat terveznek az oroszok ellen” – erről Nikki Haley, ENSZ-nagykövet beszélt egy tévéműsorban.

Címlapról ajánljuk
Madár István: két folyamat akasztotta meg a dezinflációt

Madár István: két folyamat akasztotta meg a dezinflációt

Megállt az infláció csökkenése Magyarországon: áprilisban az egy évre visszatekintő drágulás 3,7 százalék volt, a márciusi 3,6 százalék után. A fogyasztói árindexet a szolgáltatások árának emelkedése húzta - mondta az InfoRádióban a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.

Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: jön a 41 órás munkahét?

Nagy port kavart a közelmúltban Ausztriában a gazdaság különböző területeiről mintegy ötezer szereplőt képviselő ipari testület (IV) indítványa , hogy a munkaidő sokak által sürgetett csökkentése helyett inkább növeljék a heti munkaidőt, mégpedig 41 órára. A javaslatot közvetve felkarolta a kormány egyik legtekintélyesebb minisztere, a szakszervezek azonban tiltakoztak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Jó a hangulat, emelkednek a tőzsdék

Jó a hangulat, emelkednek a tőzsdék

A nemzetközi színtéren folytatódik a hét korábbi részében is látott pozitív momentum, emelkednek a vezető részvényindexek, a német DAX pedig új történelmi csúcsot állított be, miközben az amerikai piacok is jól szerepelnek. Közben a magyar piacon is jó a hangulat, a befektetők ma friss információkat kaptak az OTP és a Mol első negyedéves teljesítményéről, hiszen mindkét vállalat hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein. A Mol számai messze elmaradtak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott az olajcég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×