Nem maradt következmények nélkül az LMP-s Vágó Gábor vasárnap esti kijelentése. A zöldpárti politikus szavai kiverték a biztosítékot a DK-nál.
Zoom
„Vágó Gábor nem nevezte meg, hogy kire vonatkozott tegnapi igaztalan állítása, amelyet az ellenzéki pártok tárgyalása után tett. Az LMP politikusa vendéglátóiról beszélt. Ez csak Gyurcsány Ferenc és/vagy Molnár Csaba lehetett. A DK elnöke és ügyvezető alelnöke becsületében sértve érzi magát Vágó Gábor hitvány hazugsága miatt. Ezért Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba jogi elégtételt vesz Vágó Gáboron” – írja a 444 a Demokratikus Koalíció rövid közleménye alapján.
A párt minden bizonnyal arra reagált, hogy előző nap az egyéni választókerületi koordinációról tartott ellenzéki tárgyalás után az LMP-s politikus a 444-nek nyilatkozva sérelmezte, hogy a DK közepesen száraz pogácsával ugyan megkínálta őket, de a Gyurcsány-féle viszkiből nem adott.
Vágó Gábor azt mondta: „Ha én, mondjuk, részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őt is megkínálom viszkivel”. A 444 riporterének kérdésére, miszerint hogyan érti Vágó a részegséget Gyurcsány esetében, a politikus azt mondta: azt mind fizikailag, mind a szó átvitt értelmében komolyan kell venni.
Nem ez volt az első furcsa helyzet, amibe mostanában Gyurcsány belecsöppen:
Frissítés: Vágó: az igazságot ki kell mondani
Nem oldotta fel a feszültséget az LMP-s Vágó Gábor, aki vasárnap jelentős botrányt okozott azzal, hogy az MSZP és a DK találkozóján a száraz pogácsákról és a részeg, de viszkijével fukar vendéglátóról beszélt.
A pontosabban meg nem fogalmazott utalás miatt Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba is feljelentést ígért – amire Vágó hétfőn egy kétértelmű Facebook-üzenettel válaszolt.
„Tartozunk az országnak és a választóinknak, hogy józanul és felelősségteljesen az ország jobbítására és együttműködésre törekszünk.”
„Nem elégtétellel kell fenyegetőzni, hanem jövőt mutatni a hazánknak” – írta Vágó, bejegyzését pedig többen is bírálták.
A Magyar Nemzet kérdésére az LMP-s politikus előbb csak Facebook-bejegyzését olvasta fel, arra a kérdésre viszont kitérően válaszolt, hogy tudja-e bizonyítani a vendéglátó részegségéről szóló állítását, mit tesz, ha perre kerülne sor: „Majd el fog dőlni, most arra kell koncentrálni, hogy a választók világos alternatívát lássanak az Orbán-rendszerrel szemben” – mondta rezignáltan Vágó.
Mikor arról kérdezték, hogy hajlandó lenne-e bocsánatot kérni megjegyzése miatt, megjegyezte: „Bárkitől bocsánatot kérek, akinek fáj a szíve, és aki ettől boldog lesz, de az igazságot ki kell mondani.”
Gyurcsány aljasnak nevezte
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az LMP „mandátumok sorát” veheti el az ellenzéktől, és veszélyeztetheti a kormányváltást azzal, ha koordináció nélkül indítja el fővárosi jelöltjeit.
Gyurcsány Ferenc hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK vezetőinek vasárnap esti találkozójáról azt mondta, hogy a szocialisták és a DK ki akarták szélesíteni a két párt korábbi megállapodását, az LMP viszont “konkrét javaslat nélkül érkezett, és konkrét javaslat megtétele nélkül távozott”. Nem sikerült megtudni tőlük, hogy mit kérnének egy együttműködés során a Jobbiktól, illetve a szocialistáktól és a DK-tól – fogalmazott a politikus. Nem lehet attól függővé tenni a Lehet Más a Politika megállapodási szándékát, hogy az LMP vagy a demokratikus ellenzék bármely másik pártja képes-e egyezségre jutni a Jobbikkal – szögezte le Gyurcsány, aki szerint ez az előfeltétel indokolatlan és elfogadhatatlan.
Megismételte: tárgyalni kell a Jobbikkal, de a tárgyalásoknak nem választási együttműködésről vagy közös kormányzásról kell szólniuk, hanem arról, hogy hogyan működnek majd együtt a parlamentben “Orbán bűnös rendszerének lebontásában”. A csütörtöki meghívásnak az is része volt, hogy a Jobbikkal nincs választási együttműködés – emelte ki. A DK abban bízik, hogy a következő három hétben az LMP – a Jobbikkal folytatott tárgyalásoktól függetlenül – megállapodik a demokratikus ellenzéki pártokkal – felelte egy kérdésre. A vasárnapi egyeztetésre azokat a pártokat hívták meg, amelyeknek megvan a parlamenti bejutáshoz szükséges támogatottsága – reagált arra, hogy az Együtt kifogásolta, hogy ők nem kaptak meghívót.
A pártelnök az LMP-s Vágó Gábor vasárnapi, a vendéglátót részegséggel vádoló szavaira úgy reagált: nem lehet emberi becstelenséggel tisztességes politikát építeni. Gyurcsány Ferenc a saját és Molnár Csaba DK-alelnök nevében is visszautasította “az emberi aljasságnak ezt a megnyilvánulását”. Hangsúlyozta, hogy a tárgyalásra vidékről érkezett egy olyan autóval, amelyet ő vezetett és amelyben felesége és hároméves gyermekük is ott ült. A pártelnök a feltételezést is kikérte magának, hogy – a szabálysértés mellett – felesége és gyermeke életét veszélyeztetné.
2. frissítés: Gyurcsány elutasította, hogy az LMP közvetítsen a Jobbik felé
„Bocsánatot kérek tőle, ha bármikor szóval, tettel vagy gondolattal megbántottam volna, legyen ez a múltban, akár 2006-ban, akár tegnap is!” – mondta Vágó Gábor LMP-s képviselőjelölt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amikor arról kérdezték, bocsánatot kér-e Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől, akit vasárnap este az ellenzéki pártok egyeztetése után alig burkoltan részegnek minősített.
Vágó a hétfő esti tévéműsorban azt mondta: ő nem azt állította, hogy Gyurcsány ittas volt, „inkább a szellemi részegségről” beszélt. A DK elnöke ugyanis azt mondta, ő képes az együttműködésre, de aztán elutasította, hogy az LMP közvetítsen a Jobbik felé. Sőt amikor Szél Bernadett, az LMP társelnöke értelmező kérdéseket tett fel a DK és a Jobbik viszonyáról, „ledorongolták”, mert Gyurcsány szerint az pökhendi magatartás, Vágó viszont dühös lett tőle.
A képviselőjelölt ismételt kérdésre sem mondta ki, hogy hamisan vádolta volna Gyurcsányt részegséggel – korábban a Magyar Nemzetnek is azt mondta: az igazságot ki kell mondani –, hanem arról beszélt: azért kér bocsánatot, mert „ez az egyetlen útja annak, hogy együtt tudjunk működni”. Bocsánatot kért ugyanakkor az LMP politikai közösségétől is, mert nem a jövőbe tekintett, „a kiszólás a múltra vonatkozott, és a problémát neveztem meg”. Vágó szerint ő teljes mértékben kimozdult a komfortzónájából, amikor beült Gyurcsány Ferenc székébe, de mindenkinek félre kell tennie a saját önérzetét. Vágó egyébként továbbra sem zárja ki a lehetőségét, hogy történik valami a következő hetekben, és létrejön az együttműködés.
(MNO - MTI nyomán)