Terrorizmus finanszírozása miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.
Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő 2009-ben, illetve 2010-ben önkéntesen csatlakozott egy csoporthoz, amely a nemzetközi szerződések és egyezmények szerint terrorista szervezetnek minősül.
A gyanú szerint a terrorista szervezet tagjaként mindketten 2010 és 2014 között a szervezet érdekében Irakban logisztikai tevékenységet végeztek, katonai kiképzésben részesültek és a terrorszervezet tevékenységét más módon is támogatták.
Zoom
Egy illedelmesen kopogtató Röszkénél
A gyanúsítottak a röszkei tranzitzónában nyújtottak be menedékkérelmet, amelyet a hatóságok elutasítottak.
A terrorizmus finanszírozásának bűntette miatt indult eljárást - mivel a feltételezett elkövetők nem magyar állampolgárok, valamint a bűncselekmény nem Magyarország területén történt - a legfőbb ügyész rendelte el.
A gyanúsítottak személyi körülményeire, személyazonosságuk tisztázatlanságára és az általuk eddig közölt adatok ellentmondásosságára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének. Az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat, melyről a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója pénteken dönt - közölte a csoportvezető ügyész.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója korábban elmondta, a két külföldi szabályos menedékkérelmet nyújtott be, várták annak elbírálását, aközben azonosították őket.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a röszkei tranzitzónából szerdán állította elő a gyanúsítottakat, ellenük a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatja a nyomozást.
Frissítés: Harminc nap előzetes
A Szegedi Járásbíróság Nyomozási bírája 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak és nőnek, akiket terrorizmus finanszírozásának bűntettével gyanúsítanak – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.
Zoom
A terrorizmus finanszírozásával gyanúsított páros férfi tagja várakozik a Szegedi Járásbíróság folyosóján 2018. március 9-én (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)
A csoportvezető ügyész arról – a nyomozás érdekeire hivatkozva – nem kívánt nyilatkozni, milyen nemzetközi együttműködés keretében sikerült azonosítani a gyanúsítottakat és melyik szervezet tagjai voltak.
(MTI)
Kapcsolódó: