Elhunyt dr. Tóth Zoltán József alkotmányjogász

Megrendülten tudatjuk: 2018. január 28-án, 51 évesen dr. Tóth Zoltán József alkotmányjogász, jogtörténész, politológus, egyetemi oktatató, szakíró, a második Orbán-kormány Honvédelmi Minisztériumának egykori helyettes államtitkára megtért a Teremtő Atyához. Halála, amely hirtelen és váratlan volt, súlyos vesztesége a Magyar Nemzetnek, azoknak, akik a Szent Korona Tanban, annak eszmeiségében, a történeti alkotmányban hitték és látták-látják, tudják a Magyar Nemzet megmaradását és jövőjét.

Gyászmiséjét 2018. febr. 3-án este ½ 7-kor a Belvárosi Szent Anna Templomban mutatják be. Megtartó tiszteletük, emlékezetük, imáik legyen vele.

Mindenkit szeretettel várunk. (Belvárosi Szent Anna Templomban 1052 Bp. Szervita tér 6. )

Jelenczki István

NIF

3 című bejegyzés “Elhunyt dr. Tóth Zoltán József alkotmányjogász” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Alapos a gyanúm, hogy úgy járt mint DR.GRESPIK LÁSZLÓ ÚR – MEGÖLTÉK őket?
    Vannak vélemények itt – ide idézem:

    Kocsis Lászlóné
    2018-01-30 18:04:35
    Embereknek az életét ennél sokkal kevesebbért elvették, mint amit Ő kimondott!!! Most mi történt?

    Addig tessék megnézni, amíg fenn van…


    Kocsis Lászlóné
    2018-01-29 12:23:03
    Most olvasom , hogy meghalt dr. Tóth Zoltán József!!!! Azt hittem ez is egy félrevezető információ. De NEM! Visszakerestem egy korábbi levelét, ami már előrevetíthette volna a bajt. Nem is régi az írása.
    Idemásolom:
    Két Hollós Könyvesbolt
    január 9., 18:33 ·

    ÚJABB ADALÉK A SZENT KORONA-TAN MAI “ÉRTŐIHEZ”… (osztani ér! sőt, kötelező!)

    dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF levelét megírta.

    Kedves Barátaim!

    Még egy szót, hogy ne legyen félre értés velem kapcsolatban. Nem csupán arról van szó, hogy elrabolták, amit mások és én, együtt és külön tettünk a Szent Korona és tan, az eszme, az Ügy a Hit a nemzet dolgában, amiért én is érezhetem magam megbántottnak, hanem ettől sokkal többről. Innentől mi most már a “lelkes de tudományosan komolyan nem vehető “ámátőrökké” lettünk. A hivatalos: akadémiai-egyetemi-kormányzati- és mivel ez a Pázmányon történt, amely az esztergomi érsek felügyelete alá tartozik, a hivatalos katolikus álláspont szerint egy mostantól kizárólagos szabadköműves szabad interpretáció témája lett az Ügy, amit mi kiástunk és kidolgoztunk a felejtésre ítélt eszmét.. (Anno az érsek évekig a gyógytantóm volt. Úgy ismerem mint a tenyeremet -őt is) Nem tudták eltaposni, most elrabolták.

    Azért szabadkőműves, mert azok csinálják, akik engem be akartak léptetni és mivel nem tettem, ezért ezeket a történéseket tulajdonképpen be is ígérték.

    Minket, engem, amit az elmúlt 25 évben tettünk akár ellentétes értelemben felhasználnak, de mint amatőröket, mint elfogadott értelmezési támpont megszüntettek. Ugyanaz történt mint a Hungaria Archiregnum kötet esetében.

    Lehet, hogy ezért is sír a Szűz Anya a Kárpát-medencében az elmúlt 1-2 évben olyan sok helyen. Meggyalázzák a Szent Korona eszméjét, disznók elé dobják a Szűz Anya koronáját. Nem tartom magamat és barátaimat együtt és külön a gondolat egyetlen hiteles magyarázójának, de akik kezébe került, azokat és életüket ismerem. Továbbá soha nem foglalkoztak eddig ezzel az Üggyel. Most ez lett a feladat. A páholy megbízta őket és ki is staférozza őket.

    Az én álláspontom az, hogy az Ügyet és magamat, családomat védve, hátralépek. Elzárom azokat a szellemi csatornákat tőlük, amit olyan jól felhasználtak belőlem is az elmúlt évtizedekben. Nem csak rólam van szó, hanem arról 8 emberről akik a 20 éves szemináriumon oktatattak és akik ebből filmet készítettek.

    Legalább azt korlátozom, hogy visszaéljenek az én és az általam is használt, propagált szerető harcostársaim gondolataival. Szárítsuk ki a mocsarat! És erről minél többen tudjanak! Nyilván én most csak a saját magam nevében írok és beszélek.

    Nem érezem magamat legyőzöttnek. Én mindig úgy jártam, hogyha megaláztak és meggyötörtek, a pillanatnyi megroggyanás után felálltam és keménynek, erősnek érzem magam. Nem én harcolok..

    Tulajdonképpen az zajlik le, mint 7-én a Mindenki Akadémiáján az MTA Lendület Szent Korona kutatócsoport vezetője ki jelentette, hogy aki akár csak megkérdőjelezi azt az állítást, hogy a Korona nem lehetett Szent István korabeli, az nem tudományos, sőt aki kérdez az nemcsak röhejes, hanem tudománytalan és veszélyes… Most ez zajlik a Szent Korona-tannal és eszmével.

    Szeretettel: Zoltán

    Kedvelés

  2. Egy napot szánhatnánk az évben azokra, Akik “béke időben lettek a rendszerváltás(?) áldozatai. Azokra, Akik a Vérüket adták az IGAZÉRT ! Mert aki nincs velük,az ellenük, vélik a mindenkori hatalmon lévők, függetlenül a pártjuk(?) színezetétől,de egyazon fajhoz tartozók, annak így vagy úgy de vesznie kell.
    Az Úr legyen Vele!

    Kedvelés

Hozzászólások lezárva.