Megszületett az első hivatalos reakció Brüsszelben Mihai Tudose 5 nappal ezelőtti, az erdélyi magyarokat akasztással fenyegető nyilatkozatával kapcsolatban. Az M1 csatorna kérdésére azt mondta az Európai Bizottság szóvivője Brüsszelben, hogy „nem kívánunk közölni semmit a kijelentéssel kapcsolatban” – hangzott el az M1 Híradójában. Közben Tudose azt hazudja, hogy nem is beszélt akasztásról
„Nem kívánunk közölni semmit a kijelentéssel kapcsolatban” – így reagált az európai bizottság szóvivője, amikor arról kérdezte az M1 stábja, szerinte összeegyeztethető-e az európai értékekkel a román miniszterelnök akasztással fenyegető kijelentése. Alexander Winterstein kétszer is megerősítette álláspontját.
Zoom
Alexander Winterstein, az Európai Bizottság szóvivője
A diplomáciai botrány azután kezdődött, hogy Románia miniszterelnöke szerdán egy interjúban a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban azt nyilatkozta: az eddigi székelyzászló-állítási kísérletekkor is világossá tette, hogy „ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.
Mihai Tudose öt nappal a kijelentése után most azzal magyarázta szavait, hogy ő az állami hatóságokra utalt. „Amikor a zászlón való lengést említettem, az állami hatóságokra utaltam, amelyeknek alkalmazniuk kell a törvényt. Az ő mandátumuk fog a zászló mellett lobogni, ha nem szereznek érvényt a törvénynek” – hazudta az oláh miniszterelnök hozzátéve, románként határozottan fenntartja álláspontját, hogy semmilyen szinten nem képezheti alku tárgyát Románia valamely részének autonómiája.
A kijelentést azonban a magyar pátok fenyegetésként értékelték és sorra elítélték. Az RMDSZ bocsánatkérésre és lemondásra szólította fel a kormányfőt.
A Romániai Magyar Jogvédő Egyesület nem csak felháborodását fejezte ki Mihai Tudose nyilatkozata miatt, hanem feljelentést is tesz az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Kedden a magyar országgyűlés külügyi és nemzeti összetartozás bizottsága rendkívüli ülést tart az azóta - elvtársi belharcok miatt - lemondott bocskoros miniszterelnök kijelentése miatt.
(Híradó nyomán)