Elfogták azt a két férfit, akik garázda módon viselkedtek egy kereszteződésben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentés csütörtökön, hogy Budapesten a VII. kerületben a Rákóczi út és az Akácfa utca sarkán két férfi összeverekedett. A bejelentésre rövid időn belül kiérkeztek a kerületi rendőrök, azonban sem a bejelentőt, sem a verekedő férfiakat nem találták a helyszínen.
A rendőröknek sikerült megállapítani a verekedő férfiak személyazonosságát és azt is, hogy két taxit vezető sofőr volt, akik rövid szóváltást követően verekedtek össze. Az eljárást nagyban nehezítette, hogy egy ismeretlen személy, ahelyett, hogy a látottakat észlelve azonnal értesítette volna a rendőrséget, a bűncselekményt videón rögzítette és azt a média részére juttatta el.
A 46 éves M. Tamást, valamint a 47 éves P. Imre budapesti lakosokat otthonukban a rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A két férfi ellen - szabadlábon hagyásuk mellett - garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága - közölte a rendőrség.
(InfoRádió)