A választások után befagyhat a nyugdíj

A Fidesz jövőre megcsinálná azt, amit a Jobbik már idén szeretett volna.

A 2018-as költségvetési törvény értelmében januártól 3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint azonban a tényleges infláció ennél alacsonyabb lesz, a jegybank tegnapi közleménye szerint 2-2,5 százalék körül várható.

Ez azt jelenti, hogy – az idei évvel ellentétben – a nyugdíjasok már januárban hozzájuthatnak ahhoz a plusz összeghez, amennyivel emelkednek a megélhetés költségei. Az idei évre 2016-ban először még csak 0,9 százalékos, majd 2016 végén 1,6 százalékos inflációt prognosztizáltak, így a nyugdíjemelés januári mértéke is ez utóbbi szám volt. A pénzromlás tényleges üteme azonban már tavasszal 2,4 százalék volt. (Egyes alapvető élelmiszerek esetében a drágulás a 10 százalékot is meghaladta, de a KSH adatai szerint a kenyér is 3,4 százalékkal drágult.) Ezért Sneider Tamás, a Jobbik szakpolitikusa már áprilisban azt kérte a kormányzattól, az 1,6 százalékos emelés és a 2,4 százalékos tényleges infláció különbözetét, továbbá a nyugdíjprémium kifizetését is hozzák előbbre.

Idén tehát novemberig a magasabb áremelkedés miatti különbözetet valahogy ki kellett gazdálkodniuk az időseknek. 2018-ban azonban könnyen lehet, hogy csak januárban jutnak pluszpénzhez a szépkorúak, igaz, akkor megkapják előre az egész évit. Mivel a várható pénzromlás alacsonyabb, mint a tényleges emelés, így várhatóan nem lesz szükség az évközbeni nyugdíjkorrekcióra.

A nyugdíjprémium kifizetését azonban ez nem akadályozhatja meg, azt ugyanis még a Bajnai-kormány iktatta törvénybe – ellensúlyozandó a 13. havi nyugdíj eltörlését –, de csak Orbánéknak kell először alkalmazniuk. A jogszabály szerint amennyiben a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, úgy a nyugdíjakat egyszeri prémiummal kell kiegészíteni.