Kutatás: jobb mint az igazi, de még az e-cigi is duplázza a szívroham kockázatát

Kutatás: jobb mint az igazi, de még az e-cigi is duplázza a szívroham kockázatát

Ez az első bizonyíték arra, hogy a nagyjából egy évtizede forgalomban lévő eszközök jelentősen befolyásolják az emberi egészséget, ami arra utal, hogy veszélyesebbek a korábban véltnél – írta a medicalxpress.com.

A csaknem 70 ezer ember adatainak elemzésével készült tanulmányt az amerikai Nikotin- és Dohánykutatási Társaság éves konferenciáján mutatták be Baltimore-ban. A Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézményének (UCSF) kutatói megállapították, hogy

a hagyományos cigaretta napi fogyasztása majdnem megháromszorozza a szívroham esélyét, ráadásul a napi e-cigarettázással járó kétszeres kockázat ehhez hozzáadódik, aki tehát mindkét félét naponta szívja, annak ötszörös szívrohamkockázattal kell számolnia.

“Rendkívül aggasztó a megnövekedett kockázat, mivel a legtöbben, akik e-cigarettát használnak, nem hagynak fel a hagyományossal sem” – mondta a tanulmányt bemutató Stanton Glantz, az UCSF orvosprofesszora, az egyetem dohányzáskutatási központjának vezetője.

Az e-cigaretta régóta tudományos viták témája, ám egyre gyűlnek azok a bizonyítékok, amelyek közvetlen egészségkárosító hatást tulajdonítanak neki.

Noha az e-cigaretták a hagyományos cigarettáknál kevesebb rákkeltő anyagnak teszik ki fogyasztóikat, nagy koncentrációban tartalmaznak mikroszemcséket és más mérgeket, amelyeket a szív- és keringési betegségekkel és nem daganatos tüdőbetegségekkel hoztak összefüggésbe. Ezeknek a betegségeknek a számlájára írható a dohányzás okozta halálozások több mint fele.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »