Kurz után a jelenlegi osztrák kancellár is lemondott

Csütörtökön lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár – jelentette az osztrák közszolgálati média. Schallenberg alig két hónappal korábban, október 11-én lépett hivatalba, azt követően, hogy elődje, Sebastian Kurz ugyancsak önszántából távozott hivatalából.

Kurz csütörtökön délelőtt jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politikától, és ezzel együtt lemond az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki posztjáról is. A volt kancellárt november közepén fosztotta meg mentelmi jogától az osztrák parlament, miután korrupció gyanúja miatt folytatnak ellene vizsgálatot.

Hírdetés

Schallenberg a lemondását bejelentő közleményében azt írta, hogy nem áll szándékában, és sosem állt szándékában átvenni az ÖVP elnöki székét, azonban határozott véleménye, hogy mindkét hivatalt, tehát a kancellári posztot, illetve az Ausztriában legtöbb szavazatot szerzett párt vezetését minél gyorsabban egy embernek kell átvennie.

A Spiegel arról ír, hogy médiaértesülések szerint a jelenlegi belügyminiszter, Karl Nehammer lehet esélyes mindkét posztra – az ÖVP elnöksége pénteken fog ülésezni.

(24)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »