Kurultaj 2014 – Általános információk

Kurultaj 2014 – Általános információk

A 2014. augusztus 8-10-én megrendezésre kerülő Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés iránt érdeklődőknek ajánlanánk a következő rövid összefoglalót.

Felhívnánk a Magyar Törzsi Gyűlésre érkező ünneplő közönség figyelmét, hogy a honlapunkon található felső piros sáv 3. pontja, a „Látogatóknak” című menü,  az ünneppel kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazza. A Látogatók mappa folyamatosan frissül!

http://kurultaj.hu/latogatoknak/

A 2014-es Kurultáj programja

Vendégek bemutatkozása – 27 nemzet képviselői

A résztvevő nemzetek és törzsek listája: azeri, avar, baskír, bolgár, balkár, burját, csuvas, gagauz, kabard, karacsáj, karakalpak, kazak, kazakisztáni madjar, kirgiz, kumik, mongol, nogaj, üzbég, üzbegisztáni madzsar, tatár, török, tuvai, türkmén, ujgur, yakut, magyar.

Ősök Sátrai régészeti, antropológiai kiállítások

A Kurultaj egyik legsikeresebb eleme az Ősök Sátra nevezetű antropológiai és régészeti kiállítás, amelyet több múzeum együttműködésével két óriásjurtában rendeznek be. Idén az egyik sátorban magyar és avar kiállítás, a második sátorban bemutatkozik a szkíta (szarmata) világ. A 2014-es Magyar Törzsi Gyűlés egyik meglepetése lesz, hogy a két kiállító jurta közé felépül egy óriási méretű hun sátor. A több, mint 20 méter átmérőjű jurtában a hun korszak elevenedik fel. Atilla Sátrának régészeti kiállításába a Magyar  Nemzeti Múzeum is rész vesz.

Atilla Sátra, “A hunok bejövetele” félkörkép

A világ legnagyobb szétszedhető, természetes alapanyagokból készülő jurtájában a régészeti kiállítás mellett megcsodálhatjuk “A hunok bejövetele” című hatalmas félkörképet. A több mint 20 méter hosszú festmény tisztelgés a Kárpát-medencében birodalmat kialakító Atilla nagyfejedelem előtt.

Avar és magyar páncélos lovasok felvonulása, hun vezéri viselet, hun sereg

A 2010-es Kurultaj legnagyobb szenzációja, az avar páncélrekonstrukció volt, 2012-ben a honfoglalás kori magyar páncélosok csapatai is megjelentek. 2014-ben pedig megcsodálhatunk egy hun kori vezéri viseletet amely eredeti hun leletekből készült szemkápráztató rekonstrukció lesz. A hun vezért csapata fogja követni a küzdőtéren.

Kísérleti régészeti bemutatók

A korabeli bronzöntési technológiát régészek és bronzművesek mutatják be igen látványos formában.

Nomád lovas és íjász versenyek

A Turán Szövetség nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás és köböre (kökpar – buszkasi) versenyeket, valamint egyedülálló íjász akadályversenyt hirdet értékes nyereményekkel. Az íjász távlövés világrekordját a Kurultajon állította be, Mónus József világbajnok. 2014-ben a magyar Köböre bajnokság nemzetközivé válik, hiszen újdonságként kazak és üzbég lovascsapatok is részt vesznek rajta.

Gyalogos – páncélos párbajverseny

A páncélos-gyalogosok “párbajversenye” nagy közönségsikerre számíthat, melyen a résztvevő versenyzők jelentős díjakért szálnak harcba.

Lovas harci bemutatók a legjobbaktól

Endzsel Zsolt csapata a Kassai-iskolából Horváth Kánság, Váli Hunok és még sokan mások…

Előadások

A jurta tábor közelében tudományos előadások lesznek hallhatók. Néhány ismeretterjesztő (úti beszámoló, geopolitika) előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel. A Kurultájon előadók mind tudományos szakemberek és saját szakmájuknak nemzetközileg is elismert kutatói.

Kézműves bemutató és vásár

A kézművesek legszebb portékáikat és azok készítését mutatják be a közönségnek.

Népzene és néptánc, archaikus és modern változatban

Hazai és eddig Európában még nem látott külföldi előadók. Ismerős Arcok – Magyarország, TURAN – Kazakisztán, MIDIGMA – Burjátia és még sokan mások… A 2014-es Kurultajra érkező rokon nemzetek művészei népzenei- illetve néptáncbemutatót fognak tartani.

Hírdetés

Emlékezés őseinkre – szertűz

A magyar ősvallás felelevenítői, több száz táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját az ünnep alkalmából. 2012-ben a magyarság és a rokon népek képviselői ismét együtt emlékeznek dicső őseikre, újra találkoznak a távoli testvérek. Legyen közöttük Ön is. Adózzunk kegyelettel őseink emlékei és tisztelettel sorsfordító tettei előtt.

Részletes program hamarosan olvasható lesz a honlapunkon.

A helyszín megközelítése

GPS koordináták: 46.676032, 19.652499

Gépkocsival

Északról M5 autópálya, Kiskunfélegyháza Észak kihajtó, 54102 út Bugac. Az 54-es út Kecskemét felől Jakabszállás felé KERÜLENDŐ!Keletről 4625-ös út Kiskunfélegyháza, 451-esen vissza Kiskunfélegyháza déli elkerülő úton 542 útDélről Jászszentlászló, Móricgáti út, BugacNyugatról Soltvadkert, 54-es út Jakabszállásig, 5407 Bugacpusztaháza, Bugac

FIGYELEM! A Bugac, Bugacpusztaháza, Móricgát háromszögben a főutak mentén és Bugac település egész területén a rendezvény teljes időtartama alatt ideiglenes megállási tilalom van! A tilosban parkoló gépjárművek tulajdonosai bírságra számíthatnak, egyes esetben a gépjárművet elszállíthatják, melynek költségei szintén a tulajdonost terhelik. A közlekedést motoros rendőrjárőrök segítik. Kérjük, használják a kijelölt parkolókat! A kempingbe vezető utakat, a parkolókat külön táblával jelezzük. Kövessék az útmutatást!

Tömegközlekedéssel

Volánbusszal Kiskunfélegyházáról és Kecskemétről. Menetrend A járatok a menetrendtől eltérően Bugac erdészetig közlekednek, ahonnan a főbejárat 300 méterre van.

Az idei Kurultaj időtartama alatt a meglévő járatokon felül augusztus 9-én és 10-én Kiskunfélegyháza és Bugac között sűrített időpontokban közlekednek a Volan buszjáratok.

Parkolás

800,- Ft/szgk, 500,- Ft/motor, 10. 000,- Ft/busz, 4.000,- Ft/lakóautó,
A kempingbe vezető utakat, a parkolókat külön táblával jelezzük. Kövessék az útmutatást!

Táborozás jurtával, sátorral

A sátorral érkező látogatók a táborban 4000 Ft ellenében verhetik fel normál méretű (5–6 m2) sátrukat időtartam megkötés nélkül. A sátorozáshoz nem kell regisztrálni. Jurtával a táborozás ingyenes. (A jurtatáborba saját jurtát kell hozni és ide regisztrálni kell.) A rendezvény területére behajtó gépkocsi után alkalmanként 800 Ft-ot kell fizetni. WC, melegvizes tisztálkodási lehetőség rendelkezésre áll. A rendet járőrszolgálat biztosítja. A sátorhelyeket péntek reggeltől lehet elfoglalni, hely van bőven.

Bejelentkezés:

[email protected]

Részvétel a közös programokon

A közös programokban (seregszemle, közös nyíllövés, közös dobolás) hagyományőrző viseletben (esetleg magyar népviseletben) történhet. A seregszemlében hagyományőrző viseletben, fegyverrel lehet részt venni. Előzetesen a csapatvezetők egyeztessenek a szervezőkkel. Aki egyénileg jött, csatlakozhat egy csapathoz, ezért a seregszemle résztvevői jelentkezzenek be a lenti seregszemlés e-mail címen.

ELÉRHETŐSÉGEK

SZÍNPADI PROGRAMOK
info(kukac)magyar-turan.hu
Varga Zoltán 06 70 633 7668

VENDÉGLÁTÁS, élelmiszer és/vagy ital árusítás
szerletics(kukac)magyar-turan.hu
Szerletics József +36 30 9437087

KÉZMŰVES KIRAKODÓVÁSÁR
kurultajvasar(kukac)gmail.com
Fekete László

LOVASOK
kurultajlovasok(kukac)gmail.com
Endzsel Zsolt +36 20 981 1658 (a telefonszám 18 órától érhető el.)

Németh Szilvia +36 70 606 9564

TÁBOROZÁS (jurta, sátor)
jurtatabor.kurultaj(kukac)gmail.com

HAGYOMÁNYŐRZŐK (seregszemle)
A hagyományőrzőknek a seregszemlén való részvételével kapcsolatos kérdésekben  egyeztetni lehet:

sereg(kukac)magyar-turan.hu

+36 70 419 9234,

jurtatáboros hagyományőrzőknek:

jurtatabor.kurultaj(kukac)gmail.com

ÍJÁSZOK
az íjász programok (verseny és közös nyíllövés) szervezője:
Szabó József +36 20 982 1316, (a telefonszám 18 órától érhető el.)
turul01(kukac)yahoo.com

Kérdések és válaszok

Mi az a Kurultáj? És mi az Ősök Napja?

A Kurultajról bővebben olvashat itt.

Milyen szolgáltatásokért kell fizetnem a rendezvényen?

A rendezvényre a belépés díjtalan, jurtával a táborozás ingyenes. A versenyeken nevezési díj nincsen. A parkolás (behajtásonként) 800 Ft-ba, a sátorozás sátoronként 4000 Ft-ba kerül. Természetszerűleg a helyszínen vásárolható ételért és italért is fizetni kell, de behozható a rendezvény területére élelmiszer.


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »