Kulturális veszteségeink XI.

Kulturális veszteségeink XI.

Régi ismerősömmel találkoztam a minap egy rendezvényen. Az illető, aki tizenkét évvel ezelőtt diplomázott a pozsonyi képzőművészeti egyetemen, görögdinnyéből faragott ki mindenféle elképesztő alakzatot az egybegyűltek szórakoztatására.

Tényleg mindenki remekül szórakozott, hiszen élvezet nézni egy ügyes kezű dinnyeszobrászt munka közben, még akkor is, ha egykedvűen, flegmán forgatja a kést. Naná, hiszen tényleges tudásának csupán 8–10 százalékát használja – de lehet, hogy sokat mondtam.
Szinte szégyelltem odamenni hozzá, hiszen emlékszem, mekkora tervei voltak egyetemistaként. De aztán legyűrtem a rossz érzést, és úgy tűnt, a találkozás számomra volt kínosabb. Ő láthatóan megörült nekem, és elmesélte, hogy a dinnyeszezonon kívül is van munkája bőven: ételdekoratőrként dolgozik egy kis cégnél, amely puccos partikra, bálokra, vállalati bulikra szállít hidegtálakat.
Gondolom, nem kell magyaráznom, mi ebben a kulturális veszteség.
 

Egy grafikus barátom, aki Budapesten végzett, nemrég webshopot nyitott néhány kollégájával. Úgy bocsátják áruba alkotásaikat, hogy pólókra, bögrékre, kispárnákra, laptoptáskákra, hátizsákokra, és a jó ég tudja, még mi mindenre nyomtatják őket (nem volt bátorságom végignézni a teljes kínálatot). Fura érzés látni a jól ismert, karakteres, néhány markáns vonalból összeálló rajzokat ezeken a tucat-termékeken. Másnap szétnéztem az illető Facebook-profilján, és találtam egy fényképalbumot, amelyben 103 egyéb grafika és kombinált technikájú alkotás szerepelt, mind az utóbbi két évben készült, és látni rajtuk, hogy sosem kerülnek bögrékre.
A művészet tehát megmaradt hobbiként, a megélhetést pedig a webshop biztosítja, már ha megér valakinek 18 eurót egy ilyen bögre.

És itt egy harmadik történet is: szintén diplomás képzőművész, könyvillusztrátor, és imádja a munkáját, illetve imádná, ha lenne rá kereslet. De sajnos nincs, ezért jelenleg egy rajzfilmstúdióban napi nyolc órában háttereket rajzol egy francia megrendelőnek, valami halas, víz alatt játszódó sorozathoz. Még talán ez hangzik a legjobban, bár nem igazán rugaszkodhat el a földtől, vagyis alig használhatja a fantáziáját.
Milyen jó lenne, ha ezek hárman azt csinálhatnák, amihez a tehetségük és a tudásuk is megvan! Mennyit gazdagodna általuk az emberiség! Ehhez „csak” arra lenne szükség, hogy „az emberiség” a megérdemelt helyén kezelje a képzőművészetet, hogy minden érettségizett fiatal értékelni tudja a kortárs alkotásokat, vagy legalább ne intézze el őket egy legyintéssel. Hogy a polgárok eredeti festményekkel, grafikákkal, kisplasztikákkal díszítsék lakásukat. Hogy legyen erre igényük, illetve megengedhessék maguknak. Hogy sokkal többen járjanak kortárs kiállításokra, ismerjék és szeressék meg a köztünk élő tehetségeket. Ne csak dinnyeszobrászként vagy bögredíszítőként találkozzanak a nevükkel, hanem művészként is. Persze realista vagyok, tudom, hogy sok ez egyszerre kívánságból, még egy aranyhalnak is, amely egy francia rajzfilmsorozatban úszkál. Szépen kidolgozott háttér előtt.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »