Kulturális veszteségeink 77.

Kulturális veszteségeink 77.

Soha nem volt még ilyen szomorú a színházi világnap, mint idén.

Március 27-én a szokásos hivatalos üzenet mellett a bezárt színházak vezetői és otthon ülő művészei is üzentek a szintén otthon ülő nézőknek. Abban a tudatban, hogy az idei évad gyakorlatilag véget ért, a tervezett bemutatók elmaradnak, a műsoron lévő előadások egy részét jövőre már nem játsszák, előre tervezni pedig szinte lehetetlen.

Hírdetés

Ennek a napnak 1961 óta az a célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását, szóval valahogyan fókuszba kerüljön ez a terület. Nos, ez a terv sikerült. Soha ennyit nem foglalkozott a sajtó a színházakkal, bár a művészeti jellegű kérdések helyett a bevételkiesés, a füstbe ment tervek, a létbizonytalanság volt a téma.

Pillanatnyilag 673 tagja van a Színházban dolgozom, de máshoz 
is értek elnevezésű magyarországi Facebook-csoportnak, amelyet március 14-én hoztak létre. A koronavírus-járvány idején munka és bevétel nélkül maradó színházi szakemberek ide tudják posztolni, milyen más jellegű munkát vállalnának, azok a munkaadók pedig, akik még talpon vannak, segíthetik a színházi szakmát azzal, hogy az itt jelentkezőket bízzák meg a barkácsolástól az online műsorvezetésen át a tolmácsolásig bármi egyéb munkával. (Nálunk még nincs ilyen csoport, de bízzunk benne, hogy a jó példa ragadós.) Aki pedig semmi máshoz nem ért, illetve nem jár szerencsével a munkaerőpiacon, az mesét olvas gyerekeknek az interneten, verset mond, főzési tippeket ad, próbál valahogy jelen lenni az online térben – részben azért, mert segíteni szeretne másoknak, részben pedig azért, hogy ne felejtsék el őt, mire a világ visszaáll normál üzemmódba. A színházak vezetésének is ez a célja: sorra teszik közzé korábbi előadások felvételeit, hangsúlyozva az ingyenességet, bár megköszönve az esetleges támogatást. Most pótolhatjuk, amiről lemaradtunk, hiszen ráérünk, időnk mint a tenger. Én például pár perc keresgélés után közel hatvanórányi előadást jelöltem be magamnak, pedig csak a legfontosabbakat vettem számba. Ezek egy része eddig is elérhető volt a neten, de jó néhányat csak limitált ideig lehet megnézni, úgyhogy nem árt figyelni a dátumokra. A színházi világnapot is főleg ezzel töltöttem, ám éjfél felé már muszáj volt megfogalmaznom magamnak a konklúziót: ez a műfaj nem igazán működik a monitoron keresztül. Mert hiába látunk csodálatos alakításokat, remek rendezéseket, ha pont a lényeg vész el: az „itt és most” varázsa, az egyszeri és megismételhetetlen pillanatok, az a közösségi élmény, amelyet csak a nézőtéren ülve tapasztalhat meg az ember. A színészek nem véletlenül mondogatják interjúkban, hogy egyáltalán nem unalmas ötvenszer eljátszani ugyanazt, mert minden este más a közönség, másképp reagál, máshol nevet stb. Nos, ezt a vibrálást sokáig nélkülözniük kell.

Az elkövetkező hónapokban kipróbálhatjuk, milyen lenne a világ színház nélkül. Sokan persze észre se vennék, hogy eltűnt. De azért remélhetőleg vagyunk pár százezren, akik lelkileg belerokkannánk a hiányába.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »