Különleges kupadöntőt rendeznek ma Angliában

Különleges kupadöntőt rendeznek ma Angliában

A 139. kupadöntőt játsszák a világ labdarúgásának legrégebbi klubkupa-sorozatában. Ehhez képest ritkaság, hogy csupán a hetedik alkalom, hogy két londoni kluib játssza. Az Arsenal és a Chelsea.

1967-ben, a 86. kiírásban jutott először két londoni gárda a fináléba, akkor a Tottenham és a Chelsea. Azóta a mostani a hatodik alkalom, egyben a harmadik, amikor az „Ágyúsok” és a „Kékek” egymás ellen játszanak. Mind a két korábbi alkalommal az Arsenal győzött, legutóbb 2017-ben. Akkor még David Luiz a Chelsea-ben, Olivier Giroud az Arsenalban játszott, most mindketten korábbi csapatuk ellen léphetnek pályára. A két klubra gondolva megkerülhetetlen Ashley Cole, aki az FA-kupa történetének rekordere hét győzelmével, ezeket mind az Arsenallal és a Chelsea-vel érte el.

Különleges a mostani döntő abból a szempontból, hogy két, a Premier League-ben újonc idényét töltő (töltött) menedzser dirigálja a csapatokat. Mindkettő játékosként megnyerte már mostani klubjával a trófeát, Mikel Arteta az Arsenallal, Frank Lampard pedig a Chelsea-vel.

Arteta (csapatának) sikere azért lenne különösen értékes, mert az Arsenal csak nyolcadik lett a bajnokságban, 1995 óta nem zárt ilyen gyengén. Az FA-kupa megnyerése valamelyest kozmetikázná a szezont.

Hírdetés

Lampard diadala azért lenne a klubtörténet kiemelkedő állomása, mert a Chelsea 1971 óta nem nyert egyetlen jelentős trófeát sem angol menedzserrel. (Akkor Dave Sexton vezette győzelemre az övéit a Kupagyőztesek Európa-kupájában.)

A két gárda legutóbb tavaly vívott egymással kupadöntőt, a bakui Európa-liga-finálét a Chelsea nyerte meg.

A várható kezdő csapatok. Arsenal: Martinez – Bellerin, Holding, David Luiz, Tierney, Maitland-Niles – Xhaka, Ceballos – Pepé, Aubameyang – Lacazette. Chelsea: Caballero – James, Azpilicueta, Rüdiger, Zouma, Marcos Alonso – Kante, Kovačić – Mount, Pulisic, Giroud.

A mai FA-kupa-döntő, amelyet a nézők kizárásával rendeznek meg a Wembley-ben, 18.30-kor kezdődik, a Spíler TV közvetíti.

Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »