Különleges házszentelés Nyíregyháza-Rókahegyen

Különleges házszentelés Nyíregyháza-Rókahegyen

A járvány miatt bevezetett korlátozások miatt különleges módon zajlott a januárban szokásos házszentelés Nyíregyháza-Rókahegyen január 17-én. Az eseményről Ivancsó István görögkatolikus lelkipásztor számolt be.

Mivel az idén a lakóházakba nem lehetett, legalább is nem volt ajánlatos bemenni, ezért kívülről, az utcáról történt a megszentelésük. Vasárnap délután jártuk végig a település minden utcáját, és az autó lehúzott ablakából (pedig jó hideg volt!) történt a házak megszentelése folyamatos éneklés és imádkozás közepette. Hírlevelünkből, honlapunkról a templomi hirdetésből mindenki előre tudhatott az eseményről.

Nemcsak Rókahegy lakosai mellé „állt oda az őrző angyaluk”, hogy „őket minden szükségtől, szorongatástól, csapástól, testi-lelki betegségtől és kártól megóvja”, hanem bennünket is folyamatosan segített, hogy az esztendő eddigi leghidegebb napján el tudjuk végezni a házszenteléseket.

A házszentelés – mint szent cselekmény – mindenkire vonatkozik; hogy a mi Urunk „minden bajtól sértetlenül megőrizze mindazokat”, akik „keresztény jámborsággal hozzá esedeznek”. Így azok számára, akik tudatosan bekapcsolódtak a szent cselekménybe, kegyelmi erejében hatásos volt a házszentelés, de azoknak is, akik nem tudtak róla, legalább a környezetük meg lett áldva. Nem maradt egy tapodtatnyi hely sem, ahonnan ne kellett volna menekülnie az ördögnek a szenteltvíz elől.

Hírdetés

Mindenesetre ebben az esztendőben különleges volt a rókahegyi házszentelés. Az imádság, az áldás és a szenteltvíz által áradó kegyelem elárasztotta az egész települést. Milyen jó lenne, ha ennek külső hatását is megtapasztalhatnánk a következő időkben!

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Obbágy Veronika

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »