Különleges fényképek és festmények Scott kapitány tragikus útjáról

Különleges fényképek és festmények Scott kapitány tragikus útjáról

A felfedezőcsapatban csak „Uncle Billnek” nevezett Edward Wilson, a brit Robert Falcon Scott kapitány expedíciójának orvosa – aki botanikus és amatőr művész is volt egyben – által készített, főként vadon élő állatokat ábrázoló akvarelljei mellett a londoni Bonhams aukciós házban az expedíció fényképésze, Herbert Ponting fotói is láthatók lesznek egy augusztus 19-ig tartó kiállításon. A most nálunk is megtekinthető képek érdekes betekintést nyújtanak a tragédiával végződő út Ross-jégmezőnél található alaptáborának életébe.

Scott 1910 júniusában kelt útra, hogy meghódítsa a Föld utolsó ismeretlen pontját, a Déli-sarkot. Melbourne kikötőjében egy szűkszavú távirat várta, amelyben Amundsen tudatta vele: ő is a Déli-sarkra tart. Minden idők legnagyobb sarkkutatója eredetileg az Északi-sarkra készült, ám miután azt 1909-ben elérte az amerikai Peary, az utolsó pillanatban célt változtatott.

Mindkét expedíció a déli pólushoz legközelebb eső Ross-jégmezőnél, egymástól látótávolságra kötött ki, s még vendégül is látták egymást a hajójukon. Amundsen 1911. október 20-án, Scott néhány nappal később, november 1-jén indult a végső rohamra. Amundsen és négy társa kutyaszánon, 52 kutyával egy ismeretlen, de rövidebb utat választott, és az időjárás is kegyes volt hozzájuk. Két hónap után, 1911. december 14-én délután három órakor a világon elsőként elérték a Délki-sarkot, ahol egy sátorra felhúzták a norvég lobogót, belsejében pedig Scottnak szóló üzenetet helyeztek el.

Scott korántsem bizonyult ilyen szerencsésnek. Ő a valamivel hosszabb, de a Shackleton által kitaposott útvonalnak vágott neki szibériai pónikkal, kutyákkal és motoros szánokkal. A hó- és jégviharok közepette hamar kiderült, hogy a pónik nem bírják a hideget és rendszeresen elakadnak a hóban. Az állatokat le kellett ölniük, ettől kezdve iszonyatos szenvedések közepette maguk húzták a szánkókat. 1912 januárjának elején értek a 87. szélességi fokoz, ahonnan csak Scott és négy társa folytatta az utat, a többiek visszafordultak. 1912. január 16-án emelkedett hangulatban értek a Déli-sarkhoz, ahol azonban mérhetetlen csalódás és az Amundsen által kitűzött zászló várta őket.

A visszaúton az idő még zordabbra fordult, az olykor mínusz 33 fokos hideg mellett a hóvakság és az egyre fogyó élelem is gyengítette őket. Scott és két megmaradt embere 1912. március 19-én táborozott le utoljára, alig 18 kilométerre következő raktáruktól. Továbbmenni már nem volt erejük, s tisztában voltak azzal, hogy sorsuk megpecsételődött. Scott utolsó, drámai naplóbejegyzése, amelyben a “feleségem” szót “özvegyemre” javította, március 29-ről kelt. Csonttá fagyott tetemükre, irataikra és a kőmintákkal telt szánokra csak novemberben bukkant a mentőcsapat, akik a holttesteket jégsírba temették.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »