Külföld helyett nógrádi barangolás

Külföld helyett nógrádi barangolás

Bár a nyár általában a szabadságról, a pihenésről és a kirándulásról szól, a mostani járvány sokunk nyaralási tervét keresztülhúzta. Mivel a bizonytalanság jócskán rányomja a bélyegét az utazási lehetőségekre, jobban tesszük, ha itthon maradunk, és az egzotikus úti célok helyett inkább a szülőföldünk kincseivel ismerkedünk.

Ehhez nem kell messze menni, hiszen szűkebb pátriánk is számtalan értéket rejt magában. Nincs ez másképp Nógrádban sem.

A nógrádi régió legfőbb turisztikai vonz-ereje a természeti környezetben, valamint a számos műemlékben és kulturális emlékben gyökerezik. Az épített örökségi helyszínek közül kiemelkedik a füleki vár, amely a Palócföld legnagyobbika. A város közepén magasodó impozáns erődítmény számos újdonsággal várja a látogatókat. A vármúzeum és a föld alatti folyosóban berendezett állandó kiállítás mellett meg lehet látogatni a ferences kolostorban berendezett kiállítást is, amely az épület és a ferences rend történetét dolgozza fel, és a várjegy keretében megtekinthető.

A szlovák–magyar határ fölötti vulkáni bazaltcsúcson magasodik a somoskői vár, amelyet Trianon után a faluval együtt Szlovákiához csatoltak. S bár két évvel később Somoskő visszakerült a magyar oldalra, a vár ezen az oldalon maradt. Az alatta lévő kis házikó a Petőfi Emlékkunyhó, amely annak emlékére épült, hogy Petőfi Sándor 1845. június 12-én ellátogatott Somoskőre. Élményéről a következőt írja az Útirajzokban: „Somoskő nem nagy vár, nem is nagy hegyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van.” Erre járva ne hagyjuk ki a világhírű bazaltorgonát sem, ahol a hegy gyomrából kiömlő bazalt íves-oszlopos formában szilárdult meg. A világon mindössze három helyen található hasonló geológiai ritkaság. A bazalt kihűlése során öt- és hatszögletű karcsú oszlopok képződtek, amelyek helyenként a 9 m magasságot is elérik. Ezek egy részét használták a somoskői vár építéséhez, de Bécs macskaköveihez is.

A nemrégiben kastélyszállóvá alakított gácsi kastély Nógrád egyik gyöngyszemévé vált. A magányos, erdős dombon álló épületből mesés panoráma nyílik a környékre. A Losonctól alig 7 kilométerre fekvő Gács egykor járási székhely volt. Területéhez képest még ma is sok értékes épülettel, történelmi hellyel rendelkezik, így a falut is érdemes bejárni. A község fölé magasodó kastély azonban szépségével már távolról felhívja magára az érkezők vagy az errefelé utazók figyelmét. Az egykor a Forgách család tulajdonában lévő kastély ma már szállodaként üzemel. Az épület és a körülötte elterülő 13 hektáros park a nemzeti kulturális örökség részét képezi, a nyilvánosság számára látogatható.

Aki a várak szerelmese, az mindenképpen látogasson el a sőregi Bagolyvárba, az ajnácskői várba, vagy az Egyházasbást közelében fekvő Pogányvárba, amelyek manapság inkább sziklára hasonlítanak, viszont mindegyikből gyönyörű kilátás nyílik a tájra.

Hírdetés

A mintegy tíz évet felölelő felújítási folyamat eredményeként az alsósztregovai Madách-kastély és az állandó tárlat után az épületet körülvevő 19. századi park és a drámaíró síremléke is megújult. Az egyik legjelentősebb magyar vonatkozású műemlékünk Madách Imre költő szülőhelye, és kisebb megszakításokkal itt élte le az egész életét a költő, aki itt is lelt végső nyugalomra. Az állandó tárlat kiemeli Az ember tragédiája legfontosabb gondolatait, és bemutatja Madách Imre 19. századi környezetét. A belső tér megismerése után érdemes sétát tenni az interaktív információs táblákkal szegélyezett tanösvényen, vagy éppen megpihenni az évszázados fák árnyékában, amelyek közt sétálva úgy érezhetjük, kicsit mi is a múlt részévé válunk.

A történelemben tett séta után a környék strandjainak vizében is megmártózhatunk. Az alsósztregovai Aquatermal termálfürdő egész évben várja a fürödni vágyókat. A fürdő termálvize jótékony hatással van a mozgásszervi betegségekre.

A Losonc és Fülek között található Rapp község az elmúlt években szintén a termálfürdőjéről vált ismertté. A Novolandia termálfürdő geotermikus vize GTL 2 minősítésű, amely 1501 méter mélységből tör a felszínre. A víz rendkívül jótékony hatással bír az izomrendszeri, keringési, bélrendszeri, légúti megbetegedések kezelésére. Rossz idő esetén a fürdő wellnessrészlege is nyitva tart, ahol különféle szaunákkal, kezelésekkel, masszázsokkal várják a vendégeket.

Mi több, a tengervízről sem kell lemondanunk. A Losonc mellett épült Miraj Resort tengeri fürdő területén sós, tengervízzel töltött medencék, homokos strand és pálmafák várják a vendégeket.

A térség a túrázás szerelmeseinek is kiváló lehetőségeket kínál. Itt található ugyanis a Novohrad–Nógrád Geopark, amely a világ első, határon átnyúló, nemzetközi geoparkja. A vulkáni kürtők maradványai, a bazaltoszlopok és a vulkáni működés különböző szakaszait megőrző egykori kőbányák izgalmas földtani felfedezésekre csábítanak. Európa legnagyobb bazaltfennsíkja, a Medves-fennsík szintén a geopark része, ahol könnyű túrákat lehet tenni, de aki nagyobb kihívásra vágyik, annak sem kell csalódnia. A Karancs 729 méter magas csúcsára több mint 400 méter szintemelkedéssel lehet feljutni a völgyből. Megéri a fáradságot, a hegy tetején egy csodás panorámájú kilátó várja a turistákat.

Mindez azonban csak egy sovány szelete az egész kínálatnak. A Novohrad–Nógrád Geopark honlapján kirándulási tippeket, programokat, túraútvonalakat lehet találni nehézségi fokozatok alapján. Reméljük, cikkünktől kedvet kaptak ahhoz, hogy ellátogassanak a palócok földjére, és akár több napot is eltöltve felfedezzék a vidék értékeit. A vendégszeretetről a helyiek gondoskodnak!

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/31. számában)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »