Kuleba: Ukrajna fegyvereket vásárol európai országoktól

Kuleba: Ukrajna fegyvereket vásárol európai országoktól

Az ukrán hatóságok több európai állammal kötöttek megállapodást katonai felszerelések szállításáról – nyilatkozta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Die Zeit című német lapnak adott, november 27-én, szombaton megjelent interjúban.

„Nagyon aktív eszmecserét folytatunk különböző partnerekkel, akik készek katonai felszereléseket és fegyvereket eladni nekünk,

hogy jobban megvédhessük magunkat” – mondta Kuleba, akit a Korrespondent.net idéz.

Hírdetés

Hozzátette, hogy kétoldalú együttműködési megállapodásokat kötöttek néhány uniós országgal a katonai felszerelések kereskedelméről. 

A külügyminiszter egyúttal arról biztosította beszélgetőpartnerét, hogy az ukrán hadsereg megerősítése semmiképpen sem növeli az Oroszországgal fennálló konfliktust, de a Nyugat támogatása szerinte a Kreml agressziójának megfékezésére szolgáló stratégia.

„Ez egy három részből álló megfékezési stratégia.

Az első egy egyértelmű politikai jelzés, amely már elhangzott. A második a szankciók vagy más korlátozó intézkedések sorozata. Moszkva tudja, hogy a Nyugat szankciókat készít. És kétszer is meggondolja, mielőtt megfizeti ezt az árat. A harmadik elem a katonai támogatás” – sorolta Kuleba.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »