Kulcsár Terza székely zászlót vitt a parlamentbe

Kulcsár Terza székely zászlót vitt a parlamentbe

A parlamentben is van lehetőség a nemzeti ügyek érvényesítésére – szögezte le csütörtöki sajtótájékoztatója elején a polgári párti (MPP-s) Kulcsár Terza József, aki az RMDSZ listáján szerzett mandátumot a képviselőházban. 

terzazasz_bEmlékeztetett, nem a pulpitusra kitett román Bibliára, hanem az általa bevitt, Károli Gáspár által fordított Szentírásra tette a kezét, amikor az eskü szövegét mondta, sőt még egy összehajtogatott székely zászlót is betett a lapok közé.

Mint mondta, felmerült, hogy gesztusa miatt elveszítheti a választásokon megszerzett tisztségét, mert a törvény szerint nem érvényesítik a mandátumát annak, aki nem az előírás szerint teszi le az esküt, de végül nem történt semmi. „Ez is bizonyítja, hogy a román parlamentben is van pálya a nemzeti jogok érvényesítésére” – mondta az MPP-s politikus.

Arról is beszámolt, hogy az emberjogi bizottság tagjaként Florin Iordache igazságügyi miniszter meghallgatásán három kérdést tett fel: rendben van-e, hogy Hargita és Kovászna megyék prefektusai üldözik a székely zászlót, hogy a Kovászna megyei prefektus perelt egy másik EU-s ország himnuszának eléneklése miatt, és hogy lehetséges-e a gyulafehérvári nyilatkozat beemelése az alkotmányba. A miniszter a meghallgatáson semmitmondó válaszokat adott, de utána privát beszélgetésben felkérte, hogy februárban mutassa be ezeket az ügyeket.

„Élni fogok a lehetőséggel, összegyűjtöm a szimbólumok és az anyanyelvhasználat elleni perek okiratait, és megkeresem az igazságügy minisztert” – mondta Kulcsár Terza József. Elmondta továbbá, Nagy Gábor közgazdászt választották meg a sepsiszentgyörgyi MPP élére. Az országos tisztújító közgyűlésre január végén kerül sor.  


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »