Kulcs Izrael kapujához

Tegnap ért véget Szaúd-Arábia királya, Szalmán ötnapos látogatása Egyiptomban. Miközben csak úgy röpködtek a megállapodások, befektetések és milliárdok a tárgyalásokon, szépen csöndben egy geostratégiai fontosságú egyezség is köttetett.

Közel ötven évvel ezelőtt, 1967-ben robbant ki a négy arab állam, Egyiptom, Jordánia, Szíria, Irak, illetve Izrael között a zsidó állam elsöprő győzelmével végződő úgynevezett hatnapos háború. Még ha a háttérben más is állt, akkor a casus belli a Tiráni-szoros egyiptomi lezárása volt, aki ugyanis a szűk tengeri átkelőt uralja, annál van a kulcs az Akabai-öböl (vagy izraeli nevén Eilati-öböl) kijáratához a Vörös-tengerbe. Az alig hat-hét kilométer szélességű tengeri szoros stratégiai fontosságú, hiszen lezárásával teljesen el lehet vágni Izrael és Jordánia déli kikötőit, amelyeken az olaj jelentős része is érkezik. Nem véletlen, hogy az átkelőnél található Tirán-szigetet és Szanafir-szigetet a hatnapos háború után Izrael egy ideig megszállta, és csak az 1979-es békeegyezményt követően kerültek vissza egyiptomi kézbe. A szabad hajózást viszont azóta is egy nemzetközi békefenntartó egység garantálja.

Fontossága ellenére most Egyiptom mégis egyszerűen lemondott a két szigetről Szaúd-Arábia javára; bár a döntést még a parlamentnek is meg kell szavaznia, az eredmény aligha kérdéses. Az egyébként sziklás, lényegében lakatlan földdarabok hovatartozása régóta vitatott, és évek óta vizsgálják. Bár a szigetek szaúdi felségvizeken találhatók, 1950-ben az akkori király, Abdul-Aziz Kairót bízta meg őrzésükkel, mert attól félt, hogy Izrael elfoglalja őket. Ilyen értelemben tehát a terület csupán visszatér eredeti gazdájához, még ha az továbbra is kérdés marad, miért éppen most. Az alku ellenzői ugyanakkor úgy vélik, hogy a szigetek mindig is Egyiptomhoz tartoztak, és az 1906-ban a britek és az Oszmán Birodalom között kötött egyezség is ekképpen rendelkezik.

A történelmi vitán kívül mindenesetre a tulajdonoscserének konkrét következményei is vannak. Egyrészt hazájában ismét kényelmetlen helyzetbe került Abdel Fattáh asz-Szíszi egyiptomi elnök, akit mind többször vádolnak azzal, hogy nem elég biztos kézzel kormányozza az országot. Bár néhány tiltakozót gyorsan börtönbe zártak, ez nem akadályozta meg az ellenzéket abban, hogy a katonából lett államfő torkának ugorjanak, mondván, alkotmányellenesen cselekszik, amikor külföldiek kezére juttatja az egyiptomi földet. Másrészt felvetődik a kérdés, hogy Szaúd-Arábia ezáltal fenyegetést jelent-e Izrael számára. Hivatalosan Rijád és Jeruzsálem között nincsenek diplomáciai kapcsolatok, a közös ellenség, Irán miatt ugyanakkor a két állam érdekei sok szempontból közösek. Szaúd-Arábia nyíltan aligha fog új egyezséget kötni Izraellel, ugyanakkor valószínűleg nem változtat semmin, és betartja Egyiptom vállalásait.

Ugyanakkor a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Szalmán király és Szíszi elnök abban is megállapodott, hogy a két ország között hidat építenének. A közvetlen összeköttetés infrastrukturálisan is fontos lenne, hiszen kapcsot teremtene Afrika és Ázsia között, illetve kulturálisan is, mivel szó szerint összekötné az arabságot, és új útvonalat kínálna a Mekkába tartó muszlim zarándokoknak is. A beruházás körül egyelőre több a kérdőjel, mint a biztos pont, mindenesetre Sarm es-Sejken át a Tirán-sziget érintésével van egymáshoz a legközelebb, alig 16 kilométerre a két ország.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »