Amikor szabad akaratomból és szabad versválasztással mentem előadóestekre, mindig szántam egy blokkot arra, hogy valljak a hitemről. A versek, amiket ilyenkor mondok, szinte irodalmi névjegyek. A szüleim megmutatták nekem a hit útját, én is ezen járok – vallja Kubik Anna színművész.
Kubik Anna sokszor kapott olyan szerepet a színpadon, amelyben imádkozott, de előadóesteken is megvallotta a hitét. „Hang vagyok az ő szájában” – szerepel egyik kedvenc Babits-versében, melyet sokszor idéz. A NEK-hírnöki szerepet örömmel vállalta. Beszélgettünk a nyitómise felemelő tapasztalatairól, Afrékáról, Mary Healyről, Ferenc pápa gondolatairól, és hogy a szenvedés a belső gyógyulás része.
– Mit jelentett a hírnökség Önnek?
– Úgy érzem, a hírnöki feladatot már sokkal régebb óta végzem. Amikor szabad akaratomból és szabad versválasztással mentem előadóestekre, mindig szántam egy blokkot arra, hogy valljak a hitemről. A versek, amiket ilyenkor mondok, szinte irodalmi névjegyek. A szüleim megmutatták nekem a hit útját, én is ezen járok. Nem akartam soha hangos térítő lenni, de mindig hozzám tartozott a hitem megvallása. Hatalmas öröm és megtiszteltetés volt, hogy beválasztottak a hírnökök sorába.
– A kongresszus előkészítése folyamán mik voltak a legkedvesebb élményei?
– Nagyon szép élményeim voltak. Közülük kiemelném Csíksomlyót, ahol a ferences biciklitúra végén Böjte Csaba miséjén részt vettünk Zsuffa Tündével, és a székely embereket invitáltuk a kongresszusra. Említhetném Békéscsabát is, ahol elképesztően nagy számú közönség várt minket, de Esztergomtól kezdve sok helyen jártunk. Azt tapasztaltam, hogy az emberek mindenhol várják a világeseményt. De nem is csoda, mert mióta imádkozunk a mise végén az eucharisztikus kongresszus sikeréért, felemelő voltáért? A pandémia még meg is hosszabbította az előkészületi időszakot.
– A nyitómisén szerzett megindító tapasztalatáról nyilatkozott a kongresszus hetében is. Hogyan emlékezik erre vissza?
– Engem ott először a zene érintett meg. Sapszon Ferenc karnagy úr valami egészen nagy csodát művelt a kórusával. Pindroch Csaba ült mellettem akkor, mi is énekeltünk teli torokból. Később olvastam a karnagy úr nyilatkozatát, hogy a csöndet akkor érdemes megtörni, amikor úgy szól a zene, ahogyan az meg van írva, és fölfelé, az Isten felé száll. Akkor valami olyasmi történt velünk, amit nem tudok szavakba önteni, de gyönyörű volt! Nagyon örülök, hogy az életemben ez megtörtént, mert ez a katarzisnál is több: vannak pillanatok, amikor Isten jelenlétét érezhetjük meg.
– Mit nyújtott Önnek az Afrika-nap a Szent István-bazilikában?
– Nem mindennapi élmény, ha egy nigériai bíboros atya ül közvetlenül mellettünk. Azt gondolom, Afréka szolgálata egy modern gondolatra épül, mégpedig arra, hogy a segítséget el kell vinni az emberekhez a szülőföldjükre, hiszen mindenki ott érzi jól magát, ahová teremtetett. Afréka kivételes küldetéssel van megáldva, Csókay Andrással együtt. Nemcsak százszámra gyógyítanak naponta betegeket, de néhány fiatal képzéséről is gondoskodnak. Évente többször is kiutaznak, főleg Fodor Réka. Ő idehozta a nigériai kis segítőit, akiket itt akar majd taníttatni, és az oktatásukra is pénzt szerez az alapítványán keresztül. Ezzel egy nagyon haladó és modern gondolatot valósít meg. Voltak, akik azt képzelték, hogy egy „ásatag” dolog lesz az eucharisztikus kongresszus, erre a szemléletre az Afrika-nap alaposan rácáfolt.
– Részt tudott venni a Hungexpón rendezett eseményeken?
– Csütörtökön a Remény napjára mentem ki a Hungexpóra. Mary Healyt, a biblikus teológusnőt meg akartam hallgatni. Annyira lelkesítően, szépen és bátran beszélt! Ő mondta azt, amin azóta is gondolkodom, hogy a remény nem a jövőbe, a holnapba vetett hit, hanem Jézus maga. Annyira szép gondolat ez! A bűnbánatról szóló tanítása is mélyen érintett. Az ecuadori érsek atya miséje is gyönyörű volt, mint ahogyan a zárómise is.
– Ferenc pápa gondolataiból mi érintette meg Önt?
– A Szentatyának a keresztről szóló elmélkedése különösen megfogott. A kereszt lefelé a gyökereinket mutatja, amiből táplálkozunk, de fölfelé is tör, Isten felé nyújtózkodik, a két karjával pedig ölel és terjeszkedik. Soha nem fogom elfelejteni azt a mondatát, hogy a kereszt belső gyógyulást hoz. A kereszt a szenvedés maga, de a szenvedésen keresztül jutunk el a gyógyuláshoz. Mindenki nagyon fél a szenvedéstől, annak mégis van értelme. Soha nem volt divatos ez a gondolat, de nem a divatot kell követnünk, ha gondolkodni akarunk magunkról. Ferenc pápa hangsúlyozta: Isten minden embernek felteszi azt a kérdést, amit Jézus is a tanítványainak: „Ki vagyok én a te számodra?” Ha ezen elgondolkodunk, teljesebb lesz az életünk.
– A zárómise előtti tanúságtétele megindító volt.
– Rengeteg gyönyörű üzenetet kaptam utána. A tanúságtételemben pontos szerettem volna lenni és személyes, ez utóbbi miatt beszéltem a gyermekkoromról. Boldog pillanatokat éltem át, amikor a szüleimmel templomba mentem. Még sokat nem értettem a miséből, de hatottak rám az elhangzott bibliai idézetek, és a templom falára kitett stációképekből is sok mindent megértettem a magam gyermeki szintjén. Arról a csöndről is szerettem volna vallani, ami hasonlít a színházban a katarzis pillanatához, de annál több, mert érezni benne az Isten jelenlétét is. A pályám során akkor tapasztaltam az előadásokon ezt a fajta csendet, amikor a darabban ima hangzott el. Nem kértem magamnak szerepeket soha, engem a szerepek megtaláltak. Büszke és boldog színész vagyok, hogy imádkozhattam a színpadon például Szent Johannaként vagy az Advent a Hargitán és az István, a király Rékájaként, de a Gyökér és vadvirág című tévéfilmben is elmondhattam egy vízkereszti imát. Ezek hatására mindig beálltak ezek az Isten jelenlétével telített csöndek. Nemrég tudtam meg, hogy a csönd erejéről született egy csodálatos könyv is (Nicolas Diat–Robert Sarah: A csönd ereje – A zaj diktatúrájával szemben – A szerk). Maga a Szentatya is megemlítette a zárómisén a szentbeszéd után, hogy csöndesedjünk el.Nagyon fontos a csönd ebben a ricsajos világban, mert ereje van, közelebb visz minket egy másik dimenzióhoz. És valóban, a Hősök terén, ahol én még életemben csöndet nem tapasztaltam, nem volt gyereksírás, nem ejtett le senki semmit, nem szólalt meg telefon. Olyan csöndet éltünk át azokban a pillanatokban, amiben nagyon közel éreztem magam ahhoz a közösséghez, amelyhez tartozom, és Istenhez.
– A tanúságtételében hangzott el ez: „Hang vagyok az ő szájában”.
– Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című verséből való ez a részlet, én csak kölcsönvettem. Ezt a verset mindig elmondom az előadóesteken. Sokszor érzem a mai napig is, hogy nem egészen való nekem a színészi pálya, mert hiányzik belőlem sok minden, például a hiúság, a magamutogatás, s nehezen is tanulok. Ám az mindig bennem volt, hogy van mondanivalóm mások számára. Van bennem közlésvágy, amiért mégis ajándék, hogy ezt a csodálatos hivatást kaptam. Ez az idézet ezt fejezi ki számomra.
– Utólag miben látja a NEK jelentőségét?
– Számomra fontos, hogy nem csak a katolikusokat szólította meg a világesemény. Más felekezetbeliektől is kaptam visszajelzést, hogy nagy örömmel és figyelemmel kísérték a kongresszust, és nekik is sokat jelentett. Megmutathattuk, hogy létezünk, sok hibánk és emberi gyengeségünk ellenére… Mária országa vagyunk! És ez azért is fontos, mert úgy érzem, mi magyarok hol felül-, hol alulértékeljük magunkat, de nincs egészséges nemzettudatunk. Most a hitünket magyarságunkkal egyetemben fel tudtuk mutatni.
Vámossy Erzsébet
Kép: Merényi Zita; Lambert Attila
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
