Kubatov titkárát lencsevégre kaphatták egy kopasszal, aki az NVI-balhéban érintett

A feltételezések szerint az NVI-nél történt balhéban érintett Cs. Mihály és Kindlovits Máté, a Fidesz alelnökének a jobbkeze a Fradi stadionban beszélgethetett egymással szombat este – szúrták ki a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül közösség szimpatizánsai, akik aznap Kubatov Gábor, az FTC elnöke ellen tüntettek.

A csoport megjegyezi, hogy „sajnos csak homályos képet bírtunk készíteni róluk, egyrészt a távolság miatt, másrészt azért, mert Kindlovits Máté kiszúrhatta, hogy fotózzuk és gyorsan elbújt egy oszlop mögé, ahogy az a bekarikázott képen is látszik.” Hozzáteszik: „Csak kérdezünk, nem állítjuk, mert nem hiszünk a szemünknek. Sötét is volt, lehet csak képzelődtünk: Ugye rosszul láttuk?”

Ez azért érdekes mert az FTC korábban közleményben tagadta, hogy köze lenne a vasárnapi zárvatartás elleni népszavazás megakadályozásához. Mi több az FTC határozottan kijelentette, hogy nem a Fradi Security Kft., nem a klub munkavállalói azok a személyek, akikről bizonyos platformok ezt állították a Nemzeti Választási Irodában történtekről beszámolva. Később mégis olyan fényképek kerültek elő a sajtóban amin az említett személyek a Fradi Security munkatársaiként pózolnak.

Cs. Mihály egyébként az az úriember aki a Fradi vezetőségével harcban álló szurkolók szívébe azzal lopta be magát, hogy azt írta róluk „a kurvák csak tüntetni tudnak, boxolni nem”. Majd kiderült róla az is, hogy egyébként sem feltétlenül a demokratikus megoldások híve – talán ezért igyekezett megakadályozni a vasárnapi zárvatartás ellen irányuló népszavazási kezdeményezést az NVI előtt.

Az Origo.hu értelései szerint Cs. Mihálynak és társainak korábban is volt dolguk a rendőrséggel. Korábban megírtuk azt is, hogy Kindlovits Máté, aki a Fidesz alelnöknének a „táskahordózója” a Facebookon büszkélkedett el belevaló, kemény csávó haverjaival, azokat egy ideig ismerősként fel is jegyezte a közösségi portál. Kubatov Gábor egyszer azt nyilatkozta a Fradi Security alkalmazottjaival kapcsolatban, hogy “vannak benne kemény srácok, de a mi szurkolótáborunk is ilyen”. 

Mint az ismeretes a biztonsági cég egy ideig a a büntetett előéletű, gyilkosság miatt ült Szabó „Szőke” Ferencet alkalmazta.

Forrás: fb.com/szszjn

Forrás: fb.com/szszjn

Forrás: fb.com/szszjn

Forrás: fb.com/szszjn


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »