KSH: Utoljára 2007-ben volt ilyen magas az infláció

KSH: Utoljára 2007-ben volt ilyen magas az infláció

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. decemberben volt legalább ekkora az infláció – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A novemberi maginfláció 5,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az előző havinál. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 37,7, illetve 16,8 százalékkal. Az előző hónaphoz, képest a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az októberi 1,1 százalékos emelkedés után.    

Egy év alatt az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal emelkedett, ami 0,8 százalékponttal több az októberinél.  

  • Ezen belül az étolaj ára  26,9,
  • a liszté 20,2,
  • a margariné 19,5,
  • a kenyéré 12,1,
  • a péksüteményeké 11,3,
  • Hírdetés

  • a baromfihúsé 9,0, százalékkal nőtt,
  • a sertéshús ára viszont még mindig elmaradt az egy évvel korábbitól 1,1 százalékkal. A burgonya 28,0 százalékkal drágább, mint egy éve, a gyümölcsök és a zöldségek ára viszont csak 3,2, illetve 1,9 százalékkal emelkedett.  

    A tartós fogyasztási cikkekért 6,6 százalékkal kellett többet fizetni, 1,2 százalékponttal gyorsult a drágulás üteme.

    A konyhabútorok ára 14,7, a szobabútoroké 13,2 százalékkal emelkedett, az új személyautókért  7,1 százalékkal, a kerékpárokért 12,2 százalékkal kell többet fizetni, a televíziók ára 8,5 százalékkal emelkedett egy év alatt.  

    A háztartási energia árát átlagosan 0,9 százalékkal emelte, hogy 7,8 százalékkal drágább lett a szén és 7,4 százalékkal a tűzifa.

    A szolgáltatások 4,6 százalékos novemberi éves drágulása 0,9 százalékponttal magasabb az októberinél, amiben benne van az autópálya díj és parkolás 35,9 százalékos emelkedése, miután egy éve ingyenes volt a parkolás.  A közlekedési szolgáltatások 13,2 százalékkal drágultak, a postai szolgáltatások 7,2 százalékkal, míg a telefon és az internet 1,0 százalékkal olcsóbb a tavalyinál.

    Egy hónap alatt, októberhez viszonyítva az élelmiszerek 0,8, ezen belül a liszt 7,4, a péksütemények 4,3, százalékkal lettek drágábbak. A ruházkodási cikkek ára 1,2, a járműüzemanyagoké 2,0 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek 1,2 százalékkal drágultak egy hónap alatt.

    Az év első 11 hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,9, a nyugdíjas háztartások körében 4,4 százalékkal emelkedtek – közölte a KSH.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »