Krumpliosztás mellett sportcsarnok felépítését is belengette Rétvári

Krumpliosztás mellett sportcsarnok felépítését is belengette Rétvári

Ismét krumplit osztott Vácott Rétvári Bence – aki újra azt állította, ő csak közvetítő, a CBA előtt ajándékozott burgonya pedig adomány, vagyis szó sincs KDNP kampányról. A sorban állók azonban a zsák krumpliért cserébe már le is adhatták adataikat a kapcsolattartáshoz a kormánypártoknak a Fideszes aláírásgyűjtő standnál.

Rétvári Bence krumplit és májkrémet osztott egy váci CBA előtt. Két hét sem múlt el, az államtitkár újra krumplit oszt Vácott, immár egy másik CBA előtt.

„Egyre több jó szándékú magánszemély van, aki így adventkor megmozdul és segíteni szeretne, így tudtuk mi is ezt az akciót összehozni” – magyarázza az államtitkár, aki azt is hangoztatta, ő csak közvetítő, pártjának az egész akcióhoz semmi köze. Így aztán azt sem tudni, honnan van és mennyibe került a kiosztott élelmiszer.

Két hete 4 tonna burgonya jutott a sorban állóknak – ami kilónként 100 forinttal számolva 400 ezer forintnyi adományt jelenthet. Ha a mostani rakományt is hozzáadjuk, az már bőven meghaladhatja az 500 ezer forint feletti támogatási határt – ahol egy pártnak már nevesítenie kell, kitől érkezett a felajánlás.

A Hír TV-nek nyilatkozó jogász azonban azt mondta, általánosságban is gond az adományok nyilvántartása a pártoknál – pedig a számvevőszéknek azt is ellenőriznie kell.

„A legnagyobb probléma valóban a listaár és a piaci ár fogalmának a meghatározása, ez ugyanis személyes meggyőződésem szerint szakkérdés. Ha az eljáró szerv, az ÁSZ nem kér be szakvéleményeket, nem végez összehasonlítást, akkor nem képes arra, hogy valamilyen terméknek, legyen ez burgonya vagy akármi más, plakáthely, meghatározza a listaárát vagy a piaci árát. Ha ezt nem tudják megtenni, akkor megalapozatlan minden olyan hivatkozás, hogy ettől valaki eltért” – fejtette ki Magyar György.

„Bízunk benne, hogy három év alatt létrejöhet itt Vácon is egy multifunkciós sport és rendezvény központ” – Rétvári ezúttal nem csak krumplit és kenőmájast vitt Vácra, hanem egy új, 5 milliárdos sportcsarnok ígéretét is, ami 2019 végére készülhet el, és a teljes költségét az állam finanszírozza. Nem véletlenül lett ennyire aktív az államtitkár: áprilisban szinte biztos, hogy itt indul egyéni jelöltként.

„Választókerületi elnökként nyilván a munkát készítem elő. Nyilvánvalóan, ha itt a választókerületi szervezetek bizalmat szavaznak, akkor én is szívesen csatlakozom ehhez a munkához akár jelöltként is” – mondta a KDNP-s politikus.

Bár jótékonysági akció volt, a váciak ezúttal a krumpliért és kenőmájasért cserébe aláírásokat adhattak. Miután átvették a burgonyát, már állhattak is sorba a fideszes standokhoz, hogy aláírják a jól ismert kapcsolattartó íveket, megadva nevüket és elérhetőségüket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »