Krisztusból nem megyünk szabadságra

Keresztyénként szabadságon

Isten a teremtés munkáját követően, a hetedik napon megpihent, olvashatjuk az 1Móz 2,2–3-ban. Ezzel már a Biblia legelején értésünkre adta, hogy nem az ő akarata a szünet nélkül, megállás nélkül való munka. Ő nem munkamániásoknak teremtett bennünket, hanem olyanoknak, akik tudnak és akarnak is megpihenni, kilépni a hétköznapok taposómalmából.

Isten gyönyörködik a pihenésedben is, ha te is őbenne

Ezt erősítette meg Jézus magatartása, aki a sok szolgálattal megterhelt, fáradt tanítványait félrehívta, és azt mondta nekik: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé.” (Mk 6,31) Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, hogy még enni sem volt idejük. Ebben a megterhelő időben Jézus gyakorlatilag szabadságra küldte, hívta a tanítványait.

Szabadság, pihenés, erdő, séta, gyermek, fa, kikapcsolódás  Fotó: Unsplash

A szabadságunkat is töltsük Isten jelenlétében

Fotó: Unsplash

Ha pedig Isten választott népének életét nézzük, akkor az örökkévaló Isten törvényében rendszeres parancs volt a hétköznapi életből való kikapcsolódás, ami együtt járt egyfajta pihenéssel, feltöltekezéssel, otthonról való kimozdulással és kiadós lakomákkal. Ezeknél a szabadságra meneteleknél nem az otthonról való kimozdulás állt a középpontban, és még csak nem is a munka szüneteltetése volt az elsődleges cél, hanem az ünnep, az Isten előtt való megállás. De ha belegondolunk, akkor minden évben legalább háromszor elvonultak egy-egy nyolcnapos ünnepre, a páskára, aratásra és a lombsátrak ünnepére. Ekkor rendszerint szünetelt a munka, és a nép szabadságra ment. Természetesen akkoriban másként festett a szabadság egy jószágtartó, földművelő közösségben, mint napjainkban a modern, városias társadalomban és munkavégzésben.

Kimondottan a mai, modern értelemben vett szabadságról nem feltétlenül olvasunk a Bibliában, de a hétköznapi életből való kiszakadás igénye ott volt a Szentírás embereiben is, csak ők általában ünnep formájában élték azt meg. Az ünnephez hozzátartozott a vidámság, hogy jókat egyenek, és ezek által is elteljenek örömmel.

Amikor Salamon király tizennégy napos ünnepet szerzett a templomszenteléskor (1Kir 8), vagy Jósiás király és a főemberek igen sok juhot, kecskét, marhát adtak a népnek, hogy megünnepelhessék a páskát, akkor abban is ott volt az étkezés és a kikapcsolódás öröme, miközben az Úrnak szentelték az ünnepet (2Krón 35).

Keresztyénként szabadságon

Ezeket olvasva érdemes feltennünk a kérdést: milyen legyen a keresztyének szabadsága? Nyár, szabadság, lazulás. Feszültséggel teli életünkben valós szükségletté vált, hogy kilépjünk a hétköznapi taposómalomból. Ahhoz, hogy teljesen ki tudjunk lépni a munkamenetből, szükség van arra, hogy elhagyjuk az otthont, a sokszor zajos várost, a hétköznapi stresszt, és elmenjünk valahova pihenni. De meg kell vizsgálnunk a szabadságunkat, nehogy az együtt járjon a keresztyén életvitelből való „kikapcsolódással”. Tudunk-e, akarunk-e keresztyének, azaz Krisztus-követők lenni a szabadságunk idején is? Képesek vagyunk-e mindig, mindenhol megélni azt, amit Isten kér tőlünk, hogy „szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok” (3Móz 19,2).

Kaland, ugrás, zuhanás, repülés, szabadság - Fotó: Unsplash

Kell a kaland, de meg kell gondolnunk, mit próbálunk ki

Fotó: Unsplash

A Bibliában többször is elhangzik a felszólítás az örömre, például a zsoltárokban: „Örüljetek az Úrnak, ujjongjatok, ti igazak! Vigadjatok mind, ti igaz szívűek!” (Zsolt 32,11) Vagy az újszövetségi levelekben: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” (Filippi 4,4) Éppen ezért nem kételkedhetünk abban, hogy Isten szereti, ha tudunk pihenni, örülni, feltöltekezni. Nem bűn jól érezni magunkat! Nem bűn jókat enni! Nem bűn kikapcsolódni! Sőt, Isten gyönyörködik örvendező gyermekeiben. A kérdés, hogy amikor örvendezünk, akkor gyönyörködünk-e Istenben, aki megajándékozott az öröm, a kikapcsolódás, a pihenés és feltöltekezés lehetőségével?

A Szentírásban is olvashatunk arról, hogy mi, emberek, időnként szeretünk „szabadságra menni”, és ez idő alatt szabadabban viselkedni, akár az Isten törvényéről is megfeledkezve. Jézust is többek között ezzel kísértette a Sátán, miután negyven napig böjtölt a pusztában. A gonosz azt sugallta neki, hogy kapcsolódjon ki az önsanyargató, szent életből, feledkezzen meg Istenről: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” (Mt 4,9)

Az Ószövetségben többször is olvashatunk olyan „szabadságról”, amikor Isten választott népének tagja Isten törvényéből is szabadságra ment. Gondoljunk csak Júdára, Jákób tizenkét fiának egyikére, aki az 1Móz 38 tanúsága szerint akkor, amikor a juhai nyírásának örömét élte, meglátott az útszélen egy „felavatott” nőt, azaz egy prostituáltat, akihez egy kis kaland kedvéért bekéredzkedett. De eszünkbe juthat, amikor a midjániták Bálám tanácsára „szórakozni”, „mulatni” hívták a pusztában Isten népét – hogy így távolítsák el őket Istentől (4Móz 25).

Nem a szórakozással, nem a jókedvvel van a baj. Isten nem megfáradt, szomorú keresztyéneket akar. De a szabadság nem lehet ürügy arra, hogy elfeledkezzünk az Úrról. Kell a kaland, jót tesz még az adrenalin is, ami Isten ajándéka a szervezetünk számára. De kell-e életveszélyes kalandokba belevágni? Biztos, hogy mindent ki kell, vagy ki lehet nekünk, embereknek próbálni, amire csak lehetőségünk nyílik?

A lazulás jelentheti-e azt, hogy száznyolcvannal száguldozunk az autópályán? Az, hogy jól érezzük magunkat, feltétlenül azt jelenti, hogy betegre esszük magunkat? A kikapcsolódással együtt járhat-e az, hogy olyan filmet nézünk, amit otthon nem tennénk, vagy azt, hogy tilosban kalandozunk a világhálón? Együtt járhat-e vele az, hogy ott, ahol nem ismer minket senki, kirúgunk a hámból?

Máz vagy meggyőződés?

A fő kérdés tehát az, hogy a kegyességünk csak egy kirakat-e, egy külső máz, amit azoknak mutatunk, akik tudják rólunk, hogy keresztyének vagyunk, vagy belülről fakadó megszentelő meggyőződés? Mert, ha ez az utóbbi, akkor egyértelmű, hogy Krisztusból nem megyünk szabadságra. Akkor természetes, hogy pihenésünk idején is olvassuk a napi Igét, áhítatokat. Akkor nem kérdés, hogy a vasárnapunknak része az istentisztelet – a szabadság ideje alatt is. Ha pedig olyan helyen vagyunk, ahol nincs keresztyén templom, közösség, akkor magunk tartunk csendességet, vagy – ha lehetőség van rá – bekapcsolódunk egy online istentiszteletbe.

Pihenés, kikapcsolódás, utazás, éjszaka, csillag, szabadság - Fotó: Unsplash

Ahhoz, hogy kiszakadjunk a munkából, el kell hagyni otthonunkat, de a szabadságon is Istenre kell figyelni

Fotó: Unsplash

A szabadság alatt is érvényben marad, hogy szeressétek ellenségeiteket, hogy bocsássatok meg, hogy legyetek irgalmasok, hogy legyetek tiszta szívűek. Mi nem vehetjük át a környező népek szokásait (Bírák 2,12), csak azért, mert szabadságon vagyunk. Isten nem megy szabadságra a tisztaságból, a szentségből, ezért amikor szabadságra megyünk, akkor mi sem mehetünk szabadságra az Isten törvényéből és szeretetéből.

Szabadságra enged Isten a dolgos mindennapokból, de nem az iránta való hűségből. Ahogy egy normális házasságban sem engedi meg magának a férj és a feleség, és nem engedik meg egymásnak sem, hogy szabadságra menjenek a házastárs iránti hűségből.

Szabadságra enged mennyei Atyánk, de a szabadságunk alatt is Jézus Krisztus gyermekei maradunk, és ennek szabad és muszáj meglátszani a viselkedésben is: „…feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban…” (Fil 2,15).