Krisztus követése útján

Tizennégy fiatal tett bizonyságot hitéről a debreceni Immánuel Otthon és Iskola épületében májusban. A konfirmációval a fiatalok nem célba értek, hanem olyan ösvényre léptek rá, amelyen még hosszú utat kell bejárniuk. Előttük a startvonal, amelyet átlépve elindulnak Krisztus követése útján. Megható volt látni, hogy Isten számára mindannyian egyformán fontosak vagyunk.

Az ünnepség előtt érkezünk a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Iskolája impozáns területére. Győri Zsófia intézményvezető fogad bennünket. Az új épületben azonnal feltűnik a sok piktogram és a gazdag színvilág. Az otthon igazgatója már mondja is, hogy minden színnek jelentősége van, ezzel segítik az akadálymentes közlekedést és tájékozódást. – Ez az úgynevezett infokommunikációs akadálymentesítés: minden teremnek más színe van, ugyanezzel a színnel van felfestve a hozzá vezető útvonal is. Hiába is írnánk ki, hogy 15-ös tanterem vagy 5. B osztály, ez az idejáróknak nem releváns információ, de a határozott színek segítik az eligazodásukat – magyarázza Győri Zsófia.

immánuel

Ünnepség az Immánuel Otthonban

Fotó: Zelenka Attila

30 ÉVES AZ IMMÁNUEL OTTHON

Az Immánuel Otthont 1991-ben egy hangsúlyosan megjelenő szükség hívta életre. A halmozottan fogyatékos gyermekeket nevelő szülők a meglehetősen hiányos ellátórendszerben ellátást kerestek gyermekük számára. Az egyházi fenntartó rugalmasan tudott reagálni a halmozott fogyatékosság miatt megjelenő komplex szükségletekre abban az időszakban is, amikor még nem írták elő jogszabályok a működését.

– Vad Zsigmond esperes, a debreceni nagytemplomi gyülekezet lelkipásztora döntött úgy, hogy nem szabad visszautasítani a szülőket. Azt szoktam mondani, hogy a jogszabályok kullogtak utánunk, hiszen csak 1993-ban nevesítették a magyar köznevelési rendszerben a „súlyosan-halmozottan fogyatékos” gyereket az oktatási rendszer részeként. Akkor az Immánuelben már szakképzett gyógypedagógusok, konduktorok foglalkoztak egész nap a gyerekekkel. Amiben még egészen egyedülálló az intézményünk, hogy itt rehabilitációs ellátás is van, többféle szakorvossal, gyógytornásszal, gyógymasszőrrel – mondja büszkén Győri Zsófia, a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díj birtokosa.

Győri Zsófia

Győri Zsófia intézményvezető (Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Iskolája )

Fotó: Zelenka Attila

A tavaly szeptemberben átadott új épületben, a köznevelési intézményegységben 6–23 éves korú, többségében súlyosan-halmozottan fogyatékos tanulók fejlesztése, oktatása az intézmény rehabilitációs pedagógiai programja szerint valósul meg, éves és heti tervek alapján. 71 tanuló részesül ebben a szolgáltatásban hatfős iskolai osztályokban, órarendi keretek között. Minden tanulóra egyéni fejlesztési tervet dolgoz ki a szakmai csapat, ennek végrehajtásáért elsősorban az osztályfőnök felelős.

– Komolyan gondoljuk, hogy mi igenis iskola vagyunk. Fontos, hogy a halmozottan fogyatékos gyereknek is legyen iskolatáskája, legyen osztálytársa, tanár nénije. Úgyis sok olyan spontán élménytől megfosztotta őket az élet, amelyben egy egészséges gyereknek része van. Például, ahogy egy gyerek leguggol az utcán és megsimogat egy kutyát, úgy ezt a mi gyerekeink a kerekesszékből nem tudják megtenni, nem tudnak odaszaladni. Ezért fontos a kutyás terápia, a kisállatok közelsége sok jóleső élményben részesíti őket, emellett terápiás hatással is bír. Most már nyuszink is van, jövő szeptembertől pedig pónilovakkal is elkezdjük a terápiát. Az iskolai tevékenység mellett ötven felnőttkorú számára nappali szociális ellátást is nyújt az intézmény – mondja a gyógypedagógus.

konfirmácio

Konfirmációs bizonyosságtétel az Immánuel Otthonban

Fotó: Zelenka Attila

A GYÓGYPEDAGÓGIA MINT MISSZIÓ

Az intézményvezető azt is elmondja, hogy mennyire fontos a mentális akadálymentesítés, amely a többségi társadalmat célozza. Vannak olyan közösségek, ahova rendszeresen ellátogatnak, illetve az Immánuel Otthonba is érkeznek fiatalok, például a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Iskolával sok közös programot szerveznek. Győri Zsófia minden gondolatából érződik a missziói hozzáállás. Kíváncsivá tesz, hogy a lelkes intézményvezető miként került erre a szakterületre.

Győri Zsófia

Győri Zsófia intézményvezető és Püski Gábor lelkipásztor

Fotó: Zelenka Attila

– A keresztanyám Juhász Zsófia volt, az őrbottyáni intézmény vezetője, és most már a névadója is, sőt a Juhász Zsófia-díjat is az ő tiszteletére alapították. Őt én egészen kicsiként ismerhettem meg, és tudattalanul váltak sajátommá azok az értékek, ahogy ő azt az intézményt vezette – idézi fel a gyógypedagógus.

– A szüleim gyakran vittek Őrbottyánba önkénteskedni, ők is gyógypedagógusok, a saját iskolájukban bent felejtett, általában hátrányos helyzetű gyereket sokszor hazahozták. Jött a karácsonyi ünnepség, a húsvét, a nyári szünet, és akkor édesanya meghívta Terikét, édesapa Dezsőkét. Ők hallássérültek voltak, pszichés problémákkal küzdő, roma családból származó értelmi fogyatékosok, akik testvérként nőttek mellettünk. Teljesen természetesen éltünk, eszünkbe se jutott, hogy tartani kell tőlük a fogyatékosságuk miatt. Ugyanúgy veszekedtünk velük, játszottunk, vettük ki egymás tányérjából a finom falatokat. Elvártuk, hogy ők is takarítsanak, mint ahogy mi is tettük. Valahogy így kerültem én is a gyógypedagógia irányába. Mind a mai napig járok vissza Őrbottyánba azokhoz, akikkel gyerekként együtt játszottunk. A konfirmációt is a keresztanyámtól, Őrbottyánban lestem el még a nyolcvanas években. Azon nem a súlyosan-halmozottan fogyatékos fiatalok vettek részt, hanem azok, akik szóban egyértelmű választ adva valamilyen szinten felelni tudtak a konfirmációi kérdésekre. Nálunk ez annyiban különleges, hogy olyan gyereket, fiatalt is bevonunk, akiknek a verbális kommunikációs készsége, a beszédértése, kifejezőképessége hagyományos értelemben nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján azt mondhatjuk, hogy ő tényleg választ tud adni azokra a kérdésekre, amelyekkel a református egyház befogadja köreibe a fiatalokat. Mi mégis úgy gondoljuk, hogy ez nem lehet kizáró ok.

A keresztyénség nem kötheti semmilyen feltételhez a Krisztushoz tartozást. Ennek fontos üzenetértéke is van az egyházunk számára. Isten úgy van jelen közöttünk és velünk egész életünkben, hogy az nemcsak bizonyos mentális képességekkel, érzékszervekkel mutatható ki, hanem minden más módon is. Biztos vagyok abban, hogy ez a konfirmáció Isten számára kedves alkalom.

ÜZENET ISTENTŐL NEKED

Egyházi intézmény lévén a hitoktatás, bibliaóra és konfirmációs felkészítés is fontos helyet kap az intézmény életében. Püski Gábor, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség beosztott ifjúsági lelkipásztora, a fiatalok felkészítője számára is új esemény a fogadalomtétel, hiszen csak szeptemberben csatlakozott az Immánuel Otthon munkatársaihoz.

Puski gabor.jpg

Püski Gábor, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség beosztott ifjúsági lelkipásztora, a fiatalok felkészítője

Fotó: Zelenka Attila

– Heti kétszer mindig bibliaórával indítottuk a napot. Az egyik csoportban az iskolásokkal foglalkoztam, a másikban pedig a szociális részlegünk fiataljaival, összesen tizennégy konfirmandussal, közülük többeket meg is fogunk keresztelni vasárnap. Nem vagyok itt velük egész nap, szoktam is nekik mondani, hogy hova megyek a foglalkozások után, milyen alkalmakat tartok, milyen fiatalokkal találkozom. Tudniuk kell, hogy van olyan gyülekezet, ahova ők is nyugodtan jöhetnek. Van olyan család, ahol egyik szülő sincs megkeresztelve, kimondottan a gyermek kérte, hogy ő szeretne konfirmálni. Aztán majd meglátjuk, hogy ez hosszú távon hova fog vezetni. Bízom abban, hogy megtapasztalják azt, milyen jó templomban lenni – teszi hozzá.

Az intézményi lelkésztől azt is megtudjuk, hogy ma már nem a Heidelbergi Káté kérdéseire kell válaszolniuk a konfirmandusoknak. Az Immánuel Otthonban tanulók számára fontosak az érzelmek, ezért ők képalapon kommunikálnak. Ez a bizonyságtételnél is megmutatkozott, a vetítés során a lelkész a képekről kérdezte a konfirmandusokat. Ahogy Püski Gábor mondja, hétről hétre újra és újra kialakul bennük valamilyen kép, egyfajta ív arról, hogy az Úristen nemcsak megteremtett bennünket, ő nemcsak úgy van valahol, hanem része az életünknek, kísér bennünket.

– Ezt próbálom velük kimondatni, hogy hogyan szólít meg bennünket az Úristen; mi hogyan szólíthatjuk meg őt; itt vagyunk együtt, és élvezhetjük azt, hogy közösségben vagyunk. Ha ezt a fiatalok megérzik, akkor úgy gondolom, hogy jó irányba mennek. Az a szeretet, amit ők adnak, nincs máshol. Amikor reggel bejövök, mindig kiabál valaki messziről: „Szia, Gábor bácsi!” Vagy csak jönnek és megölelnek, egy pacsi, egy kézfogás, mindig szeretettel várnak. Az Immánuelben nekünk, lelkészeknek, hittanoktatóknak kreatívnak kell lennünk, alázatosnak, és imádkoznunk kell, hogy felismerjük a lehetőségeket. Tudnunk kell, hogyan szólítsunk meg valakit, az meg nem belőlünk jön, hanem fentről. Nekünk jól kell továbbítanunk – mondja Püski Gábor.

k1.jpg

KINGA, KONFIRMANDUS

– Miért döntöttél úgy, hogy mégiscsak konfirmálsz?
– Azért, mert annyira szeretem Gábor bácsit, meg Ildikó nénit (a szerk.: a hittantanár), meg a gitárt.
– És kiről tanultatok hittanórán?
– A Jóistenről.
– Beszélgetni szoktál vele?
– Igen. Otthon is. Szoktam mondani neki, hogy már szeretnék úszni. És van még valami: szeretnék már Zsófival gitározni, ő a szomszéd.
– Szoktál imádkozni?
– Igen. Köszönjük, Istenünk, hogy itt voltál velünk, kérünk, édesatyánk, vigyázz mindig ránk.
– És vigyáz ránk?
– Vigyáz, vigyáz, vigyáz! (kacag)
– Miért szeretsz itt lenni, ebben az otthonban?
– Azért, mert jól érzem magam itt. Nekem van egy barátom. Tudod, ki az? Hát az igazgató, Zsófi néni! Meg Ildikó néni, neki van egy gitárja.
– Melyik éneket szoktátok együtt gitározni, énekelni?
– A szeretet mindenkié... A szeretet mindenkié, csak meg kell keresni a forrását, a szeretet mindenkié.
– Ki a forrása ennek a szeretetnek? Honnan jön ez a szeretet a szívünkbe?
– Itt. (Kinga a szívére mutat)
– És ki tette oda a szeretetet?
– Hát Gábor bácsi.
– Lehet, hogy Gábor bácsi csak közvetített. Ő honnan kapta azt a szeretetet?
– Az Úristentől kapta.

A SZÍVEM CSENDBEN AZ ÚRRA FIGYEL

A vizsgán felemelő volt hallani a fiatalok bátor helytállását: Püski Gábor segítségével a bibliai történeteket, Ildikó nénivel a szívből szóló közös énekeket, például a Szívem csendben az Úrra figyel kezdetűt. Megható volt látni, ahogy a gyermekek a „saját nyelvükön” kifejezik, hogy Isten számára mindannyian egyformán fontosak vagyunk.

2.jpg

Konfirmációs bizonyosságtétel

Fotó: Zelenka Attila

B1.jpg

BENCE, KONFIRMANDUS

– Én annyira nem szeretem a hittant, de jó. Meg is fognak keresztelni.
– Miért fontos neked, hogy megkereszteljenek?
– Mert nekem nagyon tetszik.
– Szoktál az Istennel beszélgetni?
– Szoktam.
– Mit szoktál neki elmondani?
– Az örömömet.
– És mi az örömöd?
– Hogy itt lehetek.
– Szoktál istentiszteletre járni?
– Igen. A családdal.
– A csoportban miről beszélgettek?
– Az imádságról, meg a dalról.
– Milyen dalt szoktatok énekelni?
– Ez az a nap. Meg a zöld tengert is szoktunk, meg a szívem csendben van.
– Szívem csendben az Úrra figyel?
– Igen.
– És melyik a három közül a legkedvesebb neked?
– Nekem a hullámzó tenger.
– És kitől kapjuk a hullámzó tengert, meg a szeretetet, a jókedvet?
– Az Istentől.
– Amikor szomorú vagy, azt is elmondod?
– Azt is elmondom magamban.
– És akkor jó kedved lesz, hogyha vele beszélgetsz?
– Igen.
– Miért szeretsz ide járni, az Immánuel Otthonba?
– Mert új barátokkal tudok barátkozni.
– Szeretnél valamit kérdezni te is tőlem?
– Szeretnék.
– Kérdezz bátran!
– Szeretnék barátkozni. (Bence szorosan megölel…)

Az ünneplőket a nagytemplomi gyülekezet nevében Oláh István elnök-lelkipásztor köszöntötte, továbbá Vad Zsigmond nyugalmazott esperes és Bruckner László, a Református Oktatási Szolgálat főigazgatója, aki elmondta, hogy százötvenezer gyerek szeretetét hozta el, akik mindennap találkoznak Istennel. A konfirmáció zárásaként Győri Zsófia igazgató és Püski Gábor lelkész az Üzenet Istentől neked című gyermekbiblia névre szóló példányait adta át a konfirmandusoknak. Vasárnap a nagytemplomi ünnepi istentiszteleten a fiatalok vallást tettek hitükről, személyes igei áldást kaptak az úrasztalánál, a pünkösdi istentiszteleten pedig életükben először úrvacsorát vesznek.

5.jpg

Ünneplő konfirmálók

Fotó: Zelenka Attila

6.jpg

A nagytemplomi ünnepi istentiszteleten a fiatalok vallást tettek hitükről

Fotó: Zelenka Attila

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!