Kránitz Mihály: Láttuk csillagát

Kránitz Mihály: Láttuk csillagát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja immár hagyományosan adventi útikönyvet ad a kezünkbe, amely minden napra tartalmaz egy rövid mondatot a napi szentírási olvasmányokból és ezek feldolgozását az elmélkedés révén.

Részleteket olvashatunk a kötetben Ferenc pápa tanításából, melyet Kránitz Mihály professzor a Szentatya idén márciusban, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján megjelent, Christus vivit – Krisztus él kezdetű apostoli buzdításából válogatott. A lelki olvasmányt pedig a 2014-ben elhunyt Hollai Antalnak, az esztergomi szeminárium korábbi spirituálisának lelkigyakorlatos könyvéből állította össze.

Kránitz Mihály elmélkedésében tapasztalati tényként szögezi le, hogy Isten szava mindig eléri az embert. A legfőbb teremtmény akkor kapott kielégítő feleletet életének és tevékenységének értelmére, amikor Isten elküldte közénk egyszülött Fiát. „Aki Krisztust, az emberré lett Istenfiát követi, az képes igazán közösségben élni, és Isten népével együtt az Urat dicsérni.” A Szentatya apostoli buzdításában kiemeli a Szűzanya szerepét, Mária „az Egyház szívében fölragyog… Ő a nagy modell a fiatal Egyház számára, mely frissen és tanulékonyan akarja követni Krisztust.” Nagyon fiatal volt még, amikor a hírt kapta Gábriel arkangyaltól, kérdést is föltett neki, de a lelke készséges volt, és azt mondta: „Íme, az Úr szolgálóleánya!” Hollai Antal az imádság jelentőségéről tűnődve megvilágítja, hogy az ima állandó odafigyelés arra, hogy „elsajátítsam magamban azt a látásmódot, azt a szemléletmódot, azt a szeretetet, amely Krisztusban van”.

A szabadság kérdését illetően Kránitz professzor figyelmeztet: nem egyenlő azzal, hogy azt teszek, amit akarok, hanem hogy felismerem és megteszem Isten akaratát, „amely egyedül adhatja meg egyéni és közösségi életünk kiteljesedését”. Amikor felismeri valaki, hogy „mi végett van a világon”, azonnal átéli a kiválasztottság örömét, amelyet a Messiás hoz el övéinek, kérve, hogy adjuk tovább ezt az örömhírt minden embernek. Ferenc pápa biztosnak mondja, hogy a Jézussal való barátság felbonthatatlan. Soha nem hagy el minket, még ha időnként úgy látszik is, hogy hallgat. Amikor szükségünk van rá, engedi, hogy megtaláljuk, és mellettünk van, bárhová megyünk, soha nem bontja fel a szövetséget, arra kér minket, hogy ne hagyjuk el őt: „Maradjatok meg bennem, és én tibennetek.” Még ha el is távolodunk tőle, „Ő hűséges marad, mert önmagát nem tagadhatja meg.” A lelki olvasmányban Hollai Antal az ima legfontosabb feladatának nevezi, hogy élvezzük Isten jelenlétét. Nem kell állandóan mondani valamit Istennek, szabad csöndben maradni az ima során, „szabad az imában csak odaülni Isten elé, engedve, hogy ő hasson ránk!” Az ima létszükséglet, kialakítja bennünk azt a lelkületet, amely Jézusban van. Ez pedig azért lényeges, hogy legyőzhessük kísértéseinket. Az evangéliumban a sátán komolyan megkísérti Jézust. Antal atya szomorú tényként állapítja meg, hogy hányszor elbukunk ezekben a kísértésekben, gyakran bizonyulunk gyengének. Miért? „Mert nincs meg bennünk Jézus lelkülete.”

Kránitz Mihály elmélkedésében leszögezi: a Messiáshoz való kapcsolódás lehetősége mindenkinek a szívébe van írva; kimondatlanul is a Megváltó után vágyakozik az egész emberiség. A múlt, a gyökér a választott nép történelme, Ábrahám, Izsák és Jákob családja, majd a választott nép hatalmas serege, élén Mózessel, aki csak jel volt övéi számára, a bírák, próféták és a királyok mind-mind az Ábrahámnak tett ígéretet vitték tovább. A Messiás pedig most mindenkihez szól: „Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag.” Nekünk pedig az a feladatunk, hogy váljunk jelekké, és egész életünkkel közvetítsük az örömhírt embertársainknak. A Szentatya apostoli buzdításában rávilágít: ha teljes szívből tudjuk értékelni az evangélium szépségét, és engedjük, hogy az Úr találkozzon velünk, ha hagyjuk, hogy ő szeressen és üdvözítsen minket, akkor beszélgethetünk Krisztussal, életünk konkrét dolgairól, s ezáltal hatalmas, egész keresztény létünket meghatározó élményben részesülünk.

Hírdetés

A lelki olvasmányban Hollai Antal kifejti, hogy az imádkozás azt jelenti, hogy közösséget vállalunk a mennyei Atyával, az ő akaratával. Sokszor hadakozunk ezellen, ilyenkor magunkba kell néznünk, felismerni gyarlóságunkat, gyengeségünket.

A Betlehemben megszületett kisded látványára boldogan felkiálthatunk: „Velünk az Isten”, és a pásztorokkal együtt elindulhatunk lélekben és valóságban is az újszülött királyhoz, mert „láttuk csillagát, s eljöttünk, hogy hódoljunk neki”.

A gyönyörű borítójú kötet – Siklósi Pétert illeti ezért dicséret – lelkünket gazdagító olvasmány, segítségével eltűnődhetünk ég és föld szerves összetartozásán, azon, hogyan jelenik meg a természetfölötti az életünkben, és hogy mi a karácsony igazi, egyedülálló jelentősége: a Megváltó szeretet-Isten földi megtestesülése.

Kránitz Mihály: Láttuk csillagát
Szent István Társulat, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »