Krajčí: Jövő év elején 180 ezer koronavírus elleni oltóanyagnak kellene megérkeznie Szlovákiába

Krajčí: Jövő év elején 180 ezer koronavírus elleni oltóanyagnak kellene megérkeznie Szlovákiába

A miniszter hozzátette, hogy a oltás biztosan nem lesz kötelező, csak önkéntes. Kizárta annak a lehetőségét, hogy valaki azért ne mehessen például munkába, mert nem akarja beoltatni magát.

“A klinikai tesztek már majdnem befejeződtek. Bármikor leállíthatják, de van itt több cég. Főleg kettő áll nagyon jól, és ez a két oltóanyag minden bizonnyal Európában lesznek elérhetők. Az oltóanyag elosztása a lakosság arányában lesz meghatározva és annyi, amennyit az országok rendeltek. Tehát többé kevésbé egy időben kell elindulnia egész Európában.”

mondta azzal, hogy a protokol meghatározza, ki lesz első körben beoltva.

Az egészségügyi minisztérium már korábban is azt kommunikálta, hogy az oltóanyag gyorsabb fejlesztése nem jelenti, hogy nem tesztelik le megfelelően. Ha bevezetik a piacra, biztonságos lesz. A vakcina kifejlesztésének gyorsasága a tárca szerint inkább annak tudható be, hogy több erőforrást használtak fel hozzá.

Hírdetés

Az oltóanyag tesztelése három klinikai tesztelési fázisból áll. Az első és második körben először néhány tucat, majd százas nagyságú önkéntest oltanak be, majd figyelik, hogy kialakul-e bármilyen súlyosabb mellékhatás. Ha olyan mellékhatások merülnek fel, amelyek más vakcináknál is megszokottak és más súlyos mellékhatás nem merül fel, akkor továbblépnek a harmadik fázisba.

Ekkor már ezres csoporton tesztelik, majd figyelik, hogy mutatkozik-e bármilyen kevésbé gyakori mellékhatás. Az utolsó fázisban független bizottság értékeli az összes eredményt, majd ha jóváhagyja, akkor az oltóanyag kikerül a piacra. Ők értékelik ki azt is, hogy kellően biztonságos és hatásos-e az adott vakcina.

Szlovákia az EU tagországaként be van kapcsolva az oltóanyag közös beszerzési folyamatába. Előzetesen mintegy három millió vakcinát kért a lakosság számára.

teraz.sk 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »