Közzé tették a vagyonnyilatkozatokat. Ennyit keresnek a szlovákiai politikusok

A politikusoknak az embereket kéne szolgálnia. Sokszor hallani ezt, de mindig feltételes módban. Abból indulhatunk ugyanis ki, hogy az adófizetők pénzéből kapnak az átlagbérnél jóval magasabb fizetést. De mennyit is?

 

A parlament (a Szlovák Nemzeti Tanács) hivatalos honlapján közzétették a képviselők anyagi helyzetéről szóló adatokat a 2015-ös évre vonatkozólag.

 

Míg a pedagógusoknak valójában csak egy szabad hónapjuk van a nyári szünetben (a tanévzáró utáni és a tanévnyitó előtti feladatok miatt), addig a parlamenti képviselők jó része egész nyáron inaktív. És míg a szlovákiai minimálbér nagysága 405 euró (bruttóban), a nemzetgazdasági átlagbér pedig 867 euró volt (szintén csak bruttóban), addig a képviselők nagy része ennek többszörösét kereste meg.

 

Néhány példa

 

Az nrsr.sk szerint Bugár Béla (Most-Híd) tavaly egész évben 23 551 euró értékben tett szert „közfeladatok ellátásából” származó bevételre, és mindössze 795 euró egyéb bevétele volt. Havi lebontásban ez 1962 eurós havi bevételt jelent. Ezen kívül több földterülettel is rendelkezik. A teljes leírás ide kattintva tekinthető meg.

 

forrás: dennikn.sk

 

Robert Fico (Smer) valamivel jobban el van eresztve. Mint miniszterelnök tavaly egész évben összesen 45 353 eurót keresett funkciójának köszönhetően(ez havi 3780 eurót jelent) – hivatalosan. Egyéb bevételek nincsenek feltüntetve. További részletek itt érhetők el.

 

Érsek Árpád (Most-Híd), újdonsült közlekedésügyi miniszter tavaly közszereplőként 23 532 eurót keresett és 9738 euró egyéb bevételt mutatott ki adóbevallásában, valamint jelentős mennyiségű ingatlannal is rendelkezik. További részletek itt.

 

Peter Kažimír pénzügyminiszter eléggé jól el van eresztve, forrás: hnonline.sk

 

A Smer pénzügyminisztere, Peter Kažimír is jól sáfárkodik vagyonával. Tavaly 39 508 euró bevételt könyvelhetett el (havi 3 292 eurót). További infó itt.

 

Robert Kaliňák (Smer), aki a banktól fél milliós folyószámlahitelt (povolené prečerpanie) kapott 2013-ban, tavaly egész évben 40 780 euró keresett közfeladatai ellátásából. További bevételeket mutatott ki adóbevallásában 326 956 euró értékben. A teljes leírást itt tekintheti meg.

 

forrás: dennikn.sk

 

Miroslav Lajčák (Smer), az ENSZ főtitkári székét megpályázó külügyminiszter hivatalos keresete jóval magasabb volt, mint Robert Fico-é. Lajčák 2015-ben 49 564 euró bevételt mutatott ki (havi 4130 euró) közfeladatok ellátásáért. Több infó itt.

 

Igor Matovič (OĽaNO –NOVA) 23 532 euró bevételt könyvelt el ellenzéki parlamenti képviselőként a tavalyi évben, Lucia Nicholsonová 24 528 euróra tett szert hivatalából adódóan 6 965 euró egyéb bevétel mellett.

 

Gál Gábor (Most-Híd) közfeladatok ellátásából (tehát képviselőként) 2015-ben 25 707 euró bevételt ért el (havi 2 142 euró) egyéb bevételként pedig 46 610 eurót mutatott ki. További részletek itt.

 

forrás: aktuality.sk

 

A mostanában az orosz-NATO kapcsolatokról szóló véleményével meg-megmutatkozó František Šebej 2015-ben 25 984 közhivatali éves keresete mellé 7 515 euró egyéb bevételt könyvelhetett el. További infó itt.

 

A vagyonbevallások teljes listája ide kattintva tekinthető meg.

 

 

Körkép.sk, HNonline.sk

Nyitókép: tvnoviny.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »