Közösségi álom

Annyira eltérő életvitelű és igényű emberek csoportjában, mint az európai országok lakói, közösségről beszélni akkora utópia, hogy az ilyen utópisztikus tervek mentén folyton valamelyik réteg igényeihez igazodó társadalmi berendezkedés alakul ki. Ez pedig még a reprezentatív rétegben sem hoz létre igazi közösséget, ahol a közösség egyik tagja képes áldozatot hozni a közösség másik tagja érdekében.

Sajnos a mai emberi civilizáció annyira fertőződött a teljesíthetetlen igényekkel, hogy képtelenek belátni az emberek, hogy van egy határ, amit közösségként sosem léphetünk át.

Mert ugyan lehet egy-két hazug, csaló és spekuláns, aki a túlzott igényeknek is meg tud felelni, de ez csak egyéni szinten elérhető és fenntartható állapot, közösségi szinten még csak megközelíteni sem lehet, mert a környezetünk és a természeti források szabnak egy határt, amin belül lehet közösségről beszélni, de azon túl már nincs közösség, csak egyéni érdek, amit csak a többiek megtévesztésével és félrevezetésével lehet kiszolgálni.

Ezért mára oda jutottunk, hogy világcsúcsokat döngetünk a jól kitalált és közreadott hazugságok terén, míg a háttérben vígan folyik a természeti és közösségi potenciál kirablása és felélése.

Kezdetben gyerekkori tapasztalataim alapján azt gondoltam, hogy a hit és azon belül is a kereszténység képes közösséget létrehozni és fenntartani, ám mára beláttam, hogy a kereszténység alapeszméjét is képesek vagyunk kirabolni.

Hírdetés

Gyerekkorom falusi környezetben telt, ahol mindenki a paraszti lét szinte egyformán a gazdálkodásra összpontosító napi tevékenysége során olyan közösségben élt, ahol az egyenlőség nem tűnt teljesíthetetlen álomnak. Ott és akkor elég volt egy talpraesett lelkész, aki a kereszténységet napi gyakorlattá tudta ebben a közösségben tenni, s képes volt a kereszténységre rátelepedő etnikum szélsőséges érdekeit mellékvágányra tolni, és pár évtized leforgása alatt kialakult egy olyan közösség, ahol az egyéni érdekek nagyjából azonos és teljesíthető szinten voltak.

Ezt a közösséget még a kommunizmusnak csúfolt demokrácia sem tudta teljesen tönkretenni, annyit viszont elértek a kommunista eszmék, hogy a háttérben megbújva lehetőséget adtak az alkalmatlan közösségi egyedeknek arra, hogy a keresztény erkölcsön alapuló egységet megbontva az önzés eszméinek hódolva kilépjenek ebből a közösségből és egyéni érdekeiknek megfelelően, amit csak lehet, kiraboljanak a gondosan felépített közösség értékeiből.

Így mára visszafejlődtünk a XIX. század végére jellemző állapotokba, sőt még talán annál is rosszabb a helyzet, mert a rablók és komáik amíg csak egy fillér lehetőséget látnak, addig rabolni fognak. Mára ugyanis a rablás vált a legelfogadottabb napi tevékenységgé és még csodálkozunk, hogy az oktatásra nem jut elég befektetés.

A rabló ugyanis jól tudja, hogy az ismeret egy kétélű dolog, aki birtokában van, az tud jó tervet készíteni a következő rablás kivitelezésére. Aki az ismeret hiányában él, azt pedig könnyebb úgy kirabolni, hogy a rablás tényét fel sem ismerve gátlás nélkül szolgálja a rablót.

Ennek a közösségnek a létrehozatalában voltak élenjárók a mai parlamentek és kormányok, uniók és hasonló megtévesztő címekkel ellátott csoportosulások és hivatalok tagjai. Ezektől ugyan közösséget sosem fog a világ látni, esetleg csak a lerágott csontok közösségét.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »