Közös gondolkodás és tapasztalatcsere a kisiskolákról

Közös gondolkodás és tapasztalatcsere a kisiskolákról

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége égisze alatt szerveznek az 1–4. évfolyammal rendelkező iskolák intézményvezetői és pedagógusai számára online konferenciát. A közös gondolkodáson és tapasztalatcserén alapuló szakmai napra november 5-én, pénteken 13 órai kezdettel kerül sor.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Intézményvezetők Országos Társulása közös szervezésében megvalósuló szakmai nap

Mint a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben olvasható: „A rendezvény egyik programpontjaként teret adunk azoknak az iskolaigazgatóknak, pedagógusoknak, akik szívesen közzéteszik jól bevált gyakorlataikat (iskolafejlesztési tapasztalatok, innovatív programok, projektek) maximum 8 percben. Osszák meg velünk, mivel teszik vonzóvá iskolájukat a szülők és gyermekeik körében! Kérjük, prezentálási szándékukat jelezzék az online jelentkezési lap kitöltésekor.”

Morvay Katalinnak, az Intézményvezetők Országos Társulása elnökének és Fekete Irénnek, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökének köszöntőjét követik a szakmai előadások. Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet vezetője a kisiskolák körében végzett szakmai felmérés eredményeiről szól. L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója Minden gyermek fontos – Az iskola fenntarthatósága címmel tart előadást.

Hírdetés

Ezt követően kapnak teret a pedagógusok és a nevelőtestületek jó gyakorlatai 8 percben.

Az érdeklődők november 3-ig jelentkezhetnek a konferenciára. Az elektronikus jelentkezési lapot az alábbi linkre kattintva tölthetik ki.

Regisztrációjuk során adott válaszaikról a rendszer másolatot küld Önöknek, amennyiben ez nem történik meg, a regisztráció sikertelen volt, ismételjék meg a jelentkezést!

(PP/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »