Közmunka elől az iskolapadba

Most érdemes pályaválasztási tanácsadással foglalkozó céget alapítani. A következő években ugyanis több tízezer, de lehet, hogy százezer, jelenleg a közszférában dolgozó ember szembesülhet azzal, hogy új szakma után kell néznie. Mérnökökre és informatikusokra van igény, a pénz se rossz, de oda kell a matek, és a diploma megszerzése évekig tart. Orvosból sincs elég, de ki kezdi el negyvenévesen az orvosit? Ápoló. Azért a pénzért? Pék. Minden éjszaka talpon lenni? Kőműves. Ezzel a derékkal? Nem könnyű a döntés, valóban.

Márpedig a kormány szerint valamit választani kell, mert az elmúlt években felhizlalt közszféra a jelek szerint szigorú böjt elé néz. Hallhattunk karcsúsításra vonatkozó terveket korábban is, de most mintha tényleg komoly lenne a szándék. A napokban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára beszélt arról egy konferencián, hogy ha valamikor meg kell tenni ezt a lépést, akkor most van itt az ideje. A munkaerőpiac ugyanis kiszáradóban van, így átképzés után a volt közalkalmazottak a versenyszférában kezdhetnének új karriert.

Nem mondom, hogy nincs ráció abban, amit az államtitkár állít, a karcsúbb és hatékonyabb közszféra megteremtésének szándéka dicséretes. El tudok képzelni olyan országot, ahol valóban meg tudják oldani a feleslegessé vált munkaerő átképzését. Csakhogy Magyarországon, ahol emberek tízezrei nem kaphatják a kezükbe a diplomájukat, mert az ingyen kínált nyelvórákon sem sikerült felkészíteni őket egy középfokú nyelvvizsgára, a próbálkozás sikere minimum kérdéses. Mint ahogy az sem világos, hogy kinek jó az, ha az oktatási rendszer hiányosságai miatt piacképes tudás nélkül maradó gyerekeket harminc-negyvenéves korukban kell majd szakmára tanítani. Főleg akkor adódhatnak problémák, ha az átképzéseket nem azokra a cégekre bízzák, amelyek évek óta ezzel foglalkoznak, hanem új, kormányközeli szereplőket hoznak helyzetbe, és tömnek ki az oktatásra szánt pénzekkel. Persze ez utóbbi esetben is sikerülhet papírt adni a munkanélküliek kezébe. A kormány által megkövetelt számok valószínűleg teljesülnének. A kérdés csak az, hogy mennyivel nőne a termelékenység, ha a vállalkozások arra kényszerülnének, hogy kormánybarát cégek által szervezett gyorstalpalókon végzett emberekkel töltsék fel személyi állományukat. Eddig azzal vigasztalhattuk magunkat, hogy a nyugati cégek nem csak azért választják Magyarországot, mert olcsó a munkaerő, az is mellettünk szól, hogy a magyar dolgozó képzett. Kár lenne lerombolni a jó hírünket.

Az is gondot okozhat, hogy a munkaerő-kereslet nem egyenletesen oszlik meg a régiók között. Ha valóban beindulnak az átképzések, a Kelet-Magyarországon élő emberek tízezreinek kell elgondolkozniuk azon, hogy a nehezen eladható házat és a rokonságot hátrahagyva olyan helyre költözzenek, ahol állást találnak. Különben nem marad más, csak a közmunka. Ez esetben sokakban biztosan az a kérdés is megfogalmazódik majd, hogy érdemes-e megállni az országhatár felénk eső oldalán, ha néhány kilométerrel arrább az itthoni fizetések többszörösét is meg lehet keresni. De ne legyünk rosszmájúak, a súlyosbodó munkaerőhiányra adható válaszok közül a közszféra dolgozóinak átképzése (ha megfelelően hajtják végre) valóban a kisebbik rosszat jelenti. Mást nem tehetünk, mint bízunk benne, hogy ez esetben a kormány önmérsékletet tanúsít, és ahelyett, hogy kitömné a barátai zsebét, a szakmai szervezetek véleményét figyelembe vevő átképzési programot tesz le az asztalra, és végrehajtását a legalkalmasabb emberekre bízza. Ha nem így tesz, családok ezreinek életét teszi tönkre.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »