Kozmikus vallás, élő világegyetem és panteizmus

Kozmikus vallás, élő világegyetem és panteizmus

Látszólag bonyolultnak tűnő fogalmak, de nem szabad visszahőkölni előlük, mert esszenciálisan mindegyik ugyanazt a témát járja körbe. Ismerkedjünk meg velük és olvasszuk be életszemléletünkbe ezeket a fogalmakat, mert sokkal gazdagabbak leszünk általuk.

A vallások kialakulásuk és fejlődésük során különféle misztériumok köré szerveződnek. Ahogyan a kereszténység Jézus feltámadása köré, úgy a kozmikus vallások a Világ ciklikus megújulása köré szerveződnek.

A hangsúly itt az átváltozáson, még inkább a különféle ciklusok egymásutániságán van. Vegyük észre a világrend, a természet, a növény- és az állatvilág, valamint az emberi lét változásait, és kapásból helyben vagyunk.

A kozmikus vallás – ilyen a napvallás is – szerint minden él, tehát a világegyetemet élő organizmusnak tekinti. Ezzel pedig máris címünk második fogalmánál tartunk.

A tudomány is kezdi belátni, hogy az anyag mögött energia – például kvantumenergia – található, amely voltaképpen létrehozza az anyagot, tehát az anyag neki köszönheti a létét.

Ezen felül az univerzumot létrehozó energiamezőket információs mezők, még inkább tudatmezők irányítják. Ahol pedig tudatosság van, ott már megneszelhetjük az élet jeleit.

Ha pedig az intelligencia különféle vonásait véljük felfedezni az életünket átható tudatmezőkben, energiamezőkben és az anyagi világegyetemben, akkor ott már következtethetünk valamilyen felső értelemre (intelligenciára). Sőt mi több, rengeteg entitásra, felső értelemre. Így jutunk el végül Istenhez.

 

Az a tanítást, amely Istent és a világot azonosítja, panteizmusnak nevezik. Figyeljük meg, hogyan fejlődött ki és bővül a panteizmus fogalma, hiszen érezzük, hogy ez még erősen magyarázatra szorul!

 

 

Az eleai filozófiai iskolában Xenophanész szerint a mindenség végül is egy.

Utána Parmenidész kijelenti, hogy az Egy az igazi létező, s mint ilyen változatlan. Ami ettől eltér, vagy ennek ellentmond: változások, sokaság stb., az csupán látszat.

Az újplatonizmus ezt azzal toldotta meg, hogy egység-szemléletében a világ az Egyből (Istenből) való kiáradás által keletkezett.

Akár a gnosztikusok, akár a skolasztikusok felfogását vesszük alapul, egyértelműen ugyanoda lyukadunk ki: Isten a minden(ség) és a minden(ség) Isten. S ez a legnaturálisabb szintektől a transzcendencia legmagasabb síkjáig igaz.

Hírdetés

 

Vegyük észre, hogy az emberi értelmen és tudatosságon múlik, hogy mennyit fog fel és ismer meg Istenből és a világból. A napvallás bölcsei tisztán látták, hogy az abszolút valóságot még sokáig nem fogja megismerni az emberek többsége, ezért vezették be azokat a fogalmakat és szóképeket, amelyekkel megfoghatóbbá próbálták tenni az igaz ösvényt. Így jutunk el a Világfáig (Axis mundi), melynek eddig már számos nevet adtak, így például a néphagyomány nevezi tetejetlen fának, életfának, égig érő fának.

 

A kozmikus fa végül is a világokat összekötő híd, a kozmikus szakralitás szimbóluma. Azért érzi legboldogabb pillanataiban az ember önmagát a világ közepének, mert akkor pár pillanatra beleérez a Világfa három régiót egyesítő misztériumába: az Alvilágot, az anyagi világot és az Eget összekapcsoló lelkiségébe.

 

Az istentől való származásunk (lélek = belső fény, amit bennünk Isten egy része), a világ isten fényének kiáradásaként való felfogása és a többsíkú világegyetem léte sokakból a lélek, a világ és a teremtés felmagasztosítását váltotta ki.

Minden természettudós, filozófus, teológus, mágus, bölcs és művész az éltető erő, az életerő, az ihlető erő, a motiváló erő, a megismerő erő… forrásaként tekint arra az Egyre, arra az Egységre, amely a mindenséget kormányozza, és amely beleágyazódik a teremtés minden egyes rétegébe valamilyen formában. Ezért aki a sokféleség mögött egységet lát, de minden szinten képes újradefiniálni a létsík isteni mivoltát úgy, hogy közben a sajátosságok mellett nem téveszti szem elől az egy-azonosságot és egy-lényegűséget, az valóban lát.

 

 

Kétségtelen, hogy a Teremtő végtelen sok formában fejezte ki magát. Minden bizonnyal azért, hogy élvezze saját sokféleségét, melybe mi, emberek is beletartozunk. Törekedjünk arra, hogy a Teremtőnek örömet okozzunk. A Napvallás ebben is segít.

 

Ha azonosulni tudsz ezzel a gondolkodásmóddal, ha egyetértesz ezzel az életszemlélettel, ha hasonló gondolkodású emberekkel szeretnél tanulni, akkor figyelmedbe ajánlom programjainkat.

 

Részt vehetsz programjainkon:

Önfejlesztő Műhelyeinken (beszélgetős előadásainkon)Hétvégi töltődéseinken (és Istentiszteleteinken)Bel- és Külföldi zarándoklatainkona Naptemplomunkban és a Pálos kolostorokban tartott IstentiszteleteinkenSzer-napjainkon (szent ünnepnapjainkon)Főnix programunkonÉbresztő Táborunkban

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül! Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához.

 

Bővebb információ:

szernap@gmail.com

 

Száraz György

Boldog napot!

The post Kozmikus vallás, élő világegyetem és panteizmus appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »