Közlekedésrendészeti szigorítást tervez a kormány

A kormány elfogadta az ország 2020-ig érvényes közúti közlekedésbiztonsági stratégiáját, amelynek célja, hogy négy év múlva felére csökkenjen a halálos közúti balesetek száma a 2010-es szinthez képest. 

sof_isk67_b

Az Agerpres hírügynökségnek eljuttatott közlemény szerint a stratégia többek között rendelkezik arról, hogy csak azok jelentkezhessenek sofőriskolákba, akik bizonyítani tudják, hogy legalább 10 osztályt elvégeztek. Előírják ugyanakkor, hogy megfigyelő kamerákkal kövessék a szakmai bizonylatok megszerzésére szervezett vizsgákat.

Gyorsítanának a PSD-sek
A közlekedésrendészeti szabályzat módosítását próbálja elérni négy szociáldemokrata párti (PSD) szenátor azzal a tervezettel, melyben azt javasolják, hogy lakott területen óránkénti 70 kilométeres sebességet engedélyezzenek a gépkocsiknak és a motorkerékpároknak, a teherautóknak pedig óránkénti 60 kilométer alatti sebességkorlátozást írnának elő. Erre a honatyák szerint azért van szükség, hogy gördülékenyebbé váljon a közlekedés, és hogy ezáltal csökkenjen a sofőrök vezetési ideje.

A stratégia szerint a vonatkozó törvényt úgy módosítanák, hogy a sofőriskolák engedélyét csak azzal a feltétellel hosszabbítsák meg, ha az ott tanulók legalább fele sikerrel veszi a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzését célzó vizsgát. A stratégia kitér arra is, hogy „tanácsadásban kell részesíteni az ismételten súlyos szabálysértést elkövető gépkocsivezetőket”. Tervbe vették ugyanakkor, hogy közlekedésbiztonsági tanfolyamokat vezetnek be az egyetemi és egyetem utáni képzésekbe.

Igyekeznek kiküszöbölni, hogy a gépkocsivezetői jogosítványt hamis igazolványok alapján is meg lehessen szerezni, és egy bizonyos életkor után gyakoribbá teszik a kötelező orvosi ellenőrzéseket — tájékoztat a kormány közleménye. A stratégia egy biztonsági műszaki ellenőrzést vezet be a balesetet szenvedő járművek újbóli forgalomba helyezése előtt. A terv ugyanakkor — az Unió más országaiban alkalmazott gyakorlathoz igazodva — a kihágások megállapításakor az automata rendszereket helyezi előtérbe.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »