Közgazdász-vándorgyűlésnek ad otthont Csíkszereda

Közgazdász-vándorgyűlésnek ad otthont Csíkszereda

Két év után újból Csíkszereda ad otthont az erdélyi Magyar Közgazdász Társaság legjelentősebb éves szakmai rendezvényének, az idén a jubileumi kiadásához érkezett XXX. Közgazdász Vándorgyűlésnek. A szakmai fórumon a közgazdaság terén jártas szakemberek több fontos témában is megosztják meglátásaikat.

Kép:  Veres Nándor

Hírdetés

Az október 8-10. között zajló, megnevezése szerint Új egyensúly – 30 év – múlt és jövő tematikájú vándorgyűlés részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a csíkszeredai városházán. Gyerkó László, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) elnöke szerint színvonalas szakmai rendezvényről van szó, 150 fős részvétellel. A mi szerepünk az, hogy a gazdaság és a szakma iránt érdeklődőket összefogjuk, tapasztalatot cseréljünk és véleményt formáljunk ebben a témakörben, amelyben jelenleg háromszáz tagot számlálunk – jelezte a tevékenységi körüket. Mint mondta, tíz szakmai szerveztük van Erdély-szerte, továbbá a fiatal nemzedék gazdasági kérdésekbe való bevonását is elkezdték. „Középiskolai versenyt szervezünk, a Vállalkozói Iskola által pedig pár éves vállalkozások mentorálását vállaljuk fel” – mutatott rá.

Gergely László Zoltán RMKT-alelnök a kétnapos fórumról ejtett szót. A plenáris előadásokon a jelen gazdasági helyzetet fogják elemezni, az előadók a román, illetve a magyar nemzeti bankok megközelítéséről fognak beszélni. Juhász-Borsa Orsolya társalelnök kitért a gyűlés egyik fő témájára is. „A rendszerváltás után alapított magánvállalkozások most érnek el abba a szakaszba, hogy átadják a vezetést a következő generációnak. A folyamatról szakemberekkel kutatásokat, ajánlásokat mutatunk be” – tudatta.

A fórumon szó lesz még a világjárvány hatásairól, az inflációról, környezetkímélő technológiákról és az önkormányzatok pénzügyi hátteréről is, szakemberek pedig a Budapesti Corvinus Egyetemről, illetve a Babeș-Bolyai Tudományegyetemről is érkeznek majd. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere úgy értékelte, az önkormányzat életében is egy éve jelen vannak a gazdaságfejlesztési szempontok, ennek apropóján jött létre a városházán is egy ilyen irányultságú iroda. 

Korpos Attila


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »