Közeleg a vég! Ekkor kell búcsúzni a Trónok harcától

Az HBO közölte, hogy legnézettebb televíziós sorozata, a Trónok harca a nyolcadik évaddal befejeződik.

Idén mutatták be a sorozat hatodik évadát, amelynek minden epizódját átlag 25,1 millió ember nézte földi sugárzásban és digitálisan. A sorozat készítői jelenleg a hetedik évadon dolgoznak, amely a korábbiaktól eltérően csupán hét részből áll majd.

A George R. R. Martin regényeiből készült középkori fantáziaeposz 2011-ben debütált. A HBO illetékesei korábban arról beszéltek, hogy tárgyalásokat folytatnak a producerekkel arról, milyen hosszúra nyújthatják a sorozatot.

A nyolcadik sorozat epizódjainak számáról még nem döntöttek – közölte Casey Bloys, az HBO programigazgatója szombaton az amerikai televíziós kritikusok szövetségének nyári konferenciáján. “Annyit fogunk bemutatni, amennyit a producerek eljuttatnak nekünk” – hangoztatta.

Arról beszélt, a pakliban benne van az is, hogy a nyolcadik után egy mellékszálon folytatják a történetet.

“Mi erre nyitottak vagyunk, és a producerek sem ellenzik, de még nincsenek konkrét tervek” – tette hozzá.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Sajátos módon reklámozza vodkáját a Trónok harca sztárja – videóTarolt a Trónok harca, övék a legtöbb Emmy-jelölésRovatok: KultúraTelepülés: VilágCímkék: kultúra, bulvár, filmsorozat, Trónok harca, befejező évad, HBOForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »