Közeledik az elszámolás. Nem kell aggódni a fűtési számla miatt a fogyasztóknak?

Közeledik az elszámolás. Nem kell aggódni a fűtési számla miatt a fogyasztóknak?

Nem kell aggódniuk a fogyasztóknak, hogy magasabb fűtési számlát kapnak a 2021-es évi elszámoláskor – közölte hétfőn a Szlovákiai Távhőszolgáltatók Szövetsége (SZVT).

„2021-ben az emberek többet tartózkodtak odahaza a karanténintézkedések és általában a járvány miatt, és ez főleg a melegvíz-fogyasztáson mutatkozott meg” – jelentette ki Stanislav Janiš, az SZVT igazgatótanácsának elnöke. Bár a melegvíz-fogyasztás átlagosan 8 százalékkal nőtt, de a kedvező időjárás miatt nem kellett többet fűteni, mint az előző években.

Hírdetés

A szövetség közlése szerint a távfűtés ára évek óta nem változott jelentősen. Az SZVT szerint az, hogy valaki idén kap-e vissza pénzt az elszámoláskor vagy hátralékot kell fizetnie, azon múlik, hogy havonta mennyi előleget fizetett. Aki ugyanannyit fizetett havonta, mint a korábbi években és körülbelül annyit is fűtött, mint korábban, az nagyjából ugyanakkora számlát kap most az elszámolásnál, mint a tavalyi évben. A jelenleg meredeken emelkedő energiaárak az SZVT tájékoztatása szerint a 2021-es évet nem érintették.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »