Közel negyedével csökkent a lakossági gázfogyasztás decemberben, az árammal is spórolni kezdtünk

Közel negyedével csökkent a lakossági gázfogyasztás decemberben, az árammal is spórolni kezdtünk

A háztartások több mint 23, a gazdasági szereplők pedig közel 25 százalékkal csökkentették földgázfelhasználásukat 2022 utolsó hónapjában 2021 azonos időszakához képest

– közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán az MTI-vel.

Kiemelték, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tavalyi éves gázfogyasztás 17 százalékkal mérséklődött tavalyelőtthöz viszonyítva. A villamos energia igénybevételében is érdemi csökkenés mutatható ki, amelynek mértéke decemberben több mint 7, 2022-ben pedig összesen közel 3 százalékos volt 2021-hez képest.

A minisztérium közleménye szerint a jelentős visszaesés az enyhe időjárás mellett a szankciók okozta energiaáremelkedés miatti tudatos fogyasztói magatartásnak és a kormányzati takarékossági intézkedéseknek is köszönhető.

Kifejtették, 2022 decemberében összességében közel 24 százalékkal kevesebb földgáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban. Tavaly egész évben a lakossági felhasználók körében 16,6, a gazdaság esetében pedig 17,2 százalékkal volt alacsonyabb a gázfogyasztás, mint 2021-ben. Ehhez hozzájárult az egyes állami fenntartású intézményeknél elrendelt gáztakarékosság is.

Hírdetés

Hangsúlyozták, a hazai tárolókban még elérhető készlet a fűtési szezon feléhez közeledve, újabb mennyiségek nélkül is mintegy három hónapra lenne elegendő – a korábbi évek nagyobb téli igénybevételével számolva.

Az árammal is spóroltunk

A magyarországi fogyasztás villamos energiából is mérséklődött a tavalyelőtti adatokhoz viszonyítva. Az áramfelhasználás decemberben 7,1, éves szinten pedig közel 3 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2021-ben.

A kormány változatlanul elsődleges feladatai között tartja számon a rezsicsökkentés védelmét, ennek érdekében megnégyszerezte – 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelte – a rezsivédelmi alapot – írják a közleményben.  

A magyar családok 2022 decemberében is a legolcsóbban jutottak földgázhoz, és a második legkedvezőbb áron kapták az áramot az európai fogyasztók közül. A lakossági felhasználók díjai átlagfogyasztás alatt és felett sem emelkedtek januártól. A háztartások a teljes fűtési szezonban azonos árakon férhetnek hozzá a legfontosabb energiahordozókhoz. A takarékosabb felhasználással enyhíthetők a szankciós politika okozta ellátásbiztonsági kockázatok is – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »