"Közel-keleti kinézetűek" próbálták meg elrabolni a brit királyi légierő egyik tagját

A rendőrség szerint "nem lehet kizárni", hogy terrorcselekmény-kísérletről van szó.

Az incidens a kelet-angliai Norfolk megyében történt szerda délután, az RAF helyi támaszpontjánál. A rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint a kiszemelt áldozat éppen kocogott, amikor ketten megpróbálták berángatni egy kisbuszba.

Egyiküket a kiszemelt áldozat a földre teperte, és amíg a másik megpróbálta talpra segíteni társát, a katona el tudott menekülni a helyszínről. Ezután a két támadó is elmenekült a járművel.

A nyomozást vezető rendőrtiszt csütörtök délutáni sajtótájékoztatója szerint egyértelmű, hogy emberrablási kísérlet történt, és a vizsgálat jelenlegi szakaszában nem lehet kizárni a lehetséges indítékok közül a terrorizmust sem, bár “számos egyéb lehetőség is felmerülhet”.

A rendőrségi személyleírás “közel-keleti kinézetűként” határozza meg a két támadót; egyiküknél “katonai típusú” kés is volt.

A környéket a rendőrség lezárta, és a hatóságok kérték a támaszpont személyzetét, hogy egyenruhában, illetve katonai azonosítókkal ne mutatkozzanak a létesítményen kívül.

A King’s Lynn városa közelében működő támaszponton tízezren dolgoznak, és itt állomásoznak az RAF Tornado GR4 harci gépei is, amelyek rendszeresen részt vesznek közel-keleti hadműveletekben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »