Közel 23 ezer európai szeretne űrhajós lenni, legtöbben Franciaországból jelentkeztek a képzésre

Közel 23 ezer európai szeretne űrhajós lenni, legtöbben Franciaországból jelentkeztek a képzésre

22 589 ember jelentkezett online az Európai Űrügynökségnél (ESA) űrhajósképzésre – írja a 24.hu a BBC cikke nyomán. Legutóbb 2008-ban indítottak hasonló programot, most azonban 2,5-szer annyian regisztráltak, a női jelentkezők száma pedig 1287-ról 5419-re emelkedett.

Josef Aschbacher, az ESA főigazgatója szerint lenyűgöző, hogy ennyien pályáztak, mint mondta, a számok azt jelzik, hogy óriási az érdeklődés Európában a világűr iránt.

Az ESA teljes munkaidőben négy-hat személyt fog leszerződtetni, további 20 ember pedig a tartalékosok közé kerülhet.

A tartalékosok akkor vehetnek részt küldetéseken, ha valamilyen különleges lehetőség adódik, például egy tagország a normál megállapodásokon kívül akar nemzeti űrmissziót indítani.

David Parker, az ESA emberes és robotizált küldetésekért felelős igazgatójának közlése szerint a parasztronauta-programba 257 ember pályázott, közülük 60 nő.

Az ESA idén az első szervezetté vált a világon, amely fogyatékossággal élő űrhajósokat kezdett el toborozni.

Hírdetés

A portál cikke szerint 

  • a kiképzésre a legtöbben Franciaországból jelentkeztek (7137), vélhetően azért, mert jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó Thomas Pesquet misszióját átfogóan követi a francia média,
  • a második helyen Németország (3700),
  • a harmadik helyre pedig az Egyesült Királyság (1979) lépett.
  • A jelentkezők először pszichológiai teszteket fognak végezni, ezt pedig gyakorlati és pszichometrikus felmérések követik majd. Ezután az orvosi szűrés jön, majd két fordulóban interjúkat folytatnak. A becslések alapján a jelentkezési űrlapok vizsgálatát követően nagyjából 1500 emberrel kezdődhet meg a szigorú kiválasztási folyamat.

    Az ESA arra biztatja azokat, akik nem vehetnek részt a szűrésen, gondolják végig, milyen egyéb módon járulhatnak hozzá az űrügynökség munkájához. Az elkövetkező öt évben ugyanis 500 új alkalmazottat akar felvenni a szervezet.

    És ha már űrutazás: nemrég megírtuk, hogy egy meg nem nevezett licitáló 28 millió dollárt, azaz átszámítva nyolcmilliárd forintnyi összeget fizetett, hogy Jeff Bezossal és öccsével, Markkal az űrbe utazhasson.

     


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »