Közel 186 tonna élelmiszer gyűlt össze a Karitász „Tartós szeretet” elnevezésű adománygyűjtése során

Közel 186 tonna élelmiszer gyűlt össze a Karitász „Tartós szeretet” elnevezésű adománygyűjtése során

Március 6. és 13. között a Katolikus Karitász ismét országos nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést szervezett hazánk templomaiban. Idén emellett országszerte tizenhat gyűjtőponton várta az adományokat az egyházi segélyszervezet.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Budapesten például a Szent István-bazilika mellett egy héten át mindennap le lehetett adni az adományokat egy kis teherautóba. Ezzel lehetővé vált, hogy ne csupán a szentmisére érkezők kapcsolódjanak be, hanem azok is, akik a templomon kívül keresték a segítési lehetőséget.

A beérkezett adományokból a Karitász-csoportok állítottak össze ajándékcsomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászorulóknak. Az idei nagyböjti akció során ismét rekordmennyiségű adomány gyűlt össze. A mintegy 186 tonna élelmiszerből országosan több mint 25 ezer család részesül még az ünnep előtt.

Az átlagosan 8 kilogrammos csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készételkonzervek és édesség. Az ajándékcsomagokat több helyen kiegészítették gyermekeknek szánt húsvéti apróságokkal is, valamint húsvéti ajándékkártyákat is készítenek melléjük az önkéntesek.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Karitász munkatársai és önkéntesei Écsy Gábor igazgató vezetésével március 23-án, szerdán a fővárosban kétszáz rászorulót ajándékoztak meg élelmiszercsomaggal.

* * *

A Székesfehérvári Egyházmegyében csaknem 100 karitászcsoport munkatársai 21 ezer kiló tartósélelmiszert osztanak szét mintegy 3 ezer rászoruló családnak.

A székesfehérvári Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia Karitászcsoportjának munkatársai és önkéntesei szervezésében Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke adott át élelmiszercsomagokat március 22-én a rászorulóknak. 

Az ajándékcsomagokat kiegészítették még több finomsággal is a gyermekek számára, valamint a DM-pelenkaprogram adományaival és az Öngondoskodó családokért akció keretében vetőmagok ajándékozásával. Öreghegyen így a száz elkészült csomag legtöbbjét az önkéntes munkatársak szállítják ki még húsvét előtt azoknak, akik otthonaikban várják a segítséget.

* * *

A Katolikus Karitász két országos, a nehéz körülmények között élő családok támogatásáért indított programjához csatlakozott a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Az Együtt a babákért! a DM drogéria és a Karitász közös kampánya, melynek eredményeként 20 millió forint értékben több mint félmillió pelenkával tudják segíteni a kisgyermekes családokat országszerte.

Ancsa-Molnár Hajnalka, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász koordinátora a március 22-én tartott sajtótájékoztatón örömmel jelentette be: ebben a programban immár ötödik éve támogatják a segítség nélkül nehezen boldoguló családokat. Idén 450 doboz pelenkát osztanak szét, melyből 6 szegedi és további 50 család részesülhet az egyházmegye területéről, többek között Gyomaendrődön, Csongrádon, Mezőberényben és Orosházán is. Nekik óriási segítséget jelent a fél évre elegendő pelenkacsomag, hiszen túlnyomórészt többgyermekes családok kerülnek a programba. Sőt, a szegedi támogatottak között egy olyan család is van, ahol hármasikrek születtek.

A Karitász öngondoskodó családokért indított programja is folytatódik, tavasszal országszerte több mint 1600 háztartást ajándékoznak meg vetőmagokkal, 4,5 millió forint értékben. 2013 óta osztanak vetőmagcsomagokat olyan családoknak, akik kertje alkalmas a növénynevelésre. Egy-egy ilyen csomagban 15 féle alapvető vetőmag, illetve ajándék virághagymák találhatók, amelyek összértéke körülbelül 3000 forint. Ancsa-Molnár Hajnalka elmondta, az öngondoskodó program lényege, hogy olyan háztartásokat támogassanak, akik képesek hosszú távon fenntartani konyhakertjüket. Arról, kik részesülhetnek a vetőmagcsomagokból, a karitász önkéntesei tehetnek ajánlást, Szegeden 13 család kapott a magokból.

Ancsa-Molnár Hajnalka elmondta, egész évben odafigyelnek a rászorulókra, a legutóbbi élelmiszergyűjtési akciójukon 8,5 tonna adományt gyűjtöttek össze, amit 1600 család között osztanak szét húsvétkor. A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász koordinátora megjegyezte, a rekordmennyiségű adományt eredményező gyűjtés után is nagyobb az igény a támogatásra szorulók részéről, mint amennyit teljesíteni tudnának, de évről évre nő azok aránya, akiket segíteni tudnak. 

Forrás: Katolikus Karitász, Székesfehérvári Egyházmegye, SzegedMa

Fotó: Somogyma.hu, Székesfehérvári Egyházmegye, Gémes Sándor/SzegedMa

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »