Következmények nélküli párt: nem bünteti meg Szanyi Tibort ’56 gyalázásáért az MSZP

Következmények nélküli párt: nem bünteti meg Szanyi Tibort ’56 gyalázásáért az MSZP

Szanyi Tibor az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, és már a műsor elején rákérdeztek nála, hogy milyen következményei lettek az október 21-i posztjának.

Az EP-képviselő két nappal a forradalom évfordulója előtt „’Ünnephez’ közeledvén…” gúnyos megjegyzéssel tette közzé az alábbi fotót:

Rónai Egon műsorvezető emlékeztette, hogy még Molnár Gyula pártelnök is a pártból való kirúgását meglebegtetve határolódott el tőle, ám ennek ellenére Szanyi csak széttárta a kezeit és közölte: semmilyen szankció nem érte.

Az első egy percben esik szó erről a témáról:

Eközben Gyurcsány Ferenc DK-elnök egy kőbányai fórumon arról beszélt, hogy még ha a hazaárulás vádjával is kellett dacolniuk, ők akkor sem támogatták a kettős állampolgárság bevezetését, és még mindig így vannak vele.

Vannak dolgok, amik nem változnak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »