Követendő példa

Követendő példa

Nagyon sokszor és nagyon sokan mondták már, a sport képes arra, hogy minden emberi ellentétet elsimítson, ugyanakkor arra is, hogy olyan gyűlöletet hozzon felszínre, amelyet jobb lenne mélyen a föld alatt tartani. Ez az óhaj elsősorban a szurkolókra értendő.

Amikor a múlt hét végén a női kézilabda Bajnokok Ligája magyarokat érintő utolsó csoportmeccseinek sorsolására pillantottam, bevallom, előtört belőlem a félelem. Két magyar csapat került szembe két romániaival. A győriek Bukarestbe látogattak, míg az erdélyi Nagybánya a Fradihoz érkezett. Lelki szemeim előtt azonnal megjelent a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező szeptemberi, románok ellen vívott találkozója. Aki akkor a Groupama Aréna környékén járt, az tudja, miről beszélek. Szinte háborús állapotokat éltünk át, és a két oldal fanatikusai csak azért nem estek egymásnak, mert a magyar rendőrség több kordonnal, a legmagasabb készültségi fokozattal, valamint elképesztő létszámmal ezt megakadályozta. És ne higgyük, hogy bármelyik fél jobb, nemesebb lett volna a másiknál, a román „szurkolók” még arra is képesek voltak, hogy egymást üssék.

Ha már egy magyart sem tudtak a kezük közé kaparintani.

Akkor hajnalig a stadion szomszédságában található szerkesztőségben ültünk, mert az utcán dúló háború miatt nem mertük elhagyni a biztonságot jelentő épületet. Az akkor tapasztalt gyűlölet azóta is kísért, és sosem felejtem el azt az erdélyi fiatalembert, aki sírva szállt le a 24-es villamosról, miközben borgőzös „magyar drukkerek” mocskosrománozták.

Az ő szomorú pillantása futott át rajtam, amikor a Syma Csarnok felé igyekeztem a Fradi–Nagybánya meccsre, hiszen biztos volt, hogy az ellenfél szurkolói eljönnek a számukra is létfontosságú mérkőzésre. Aztán a csarnokba érve a félelmem egy csapásra elmúlt. A vendégszurkolóknak elkülönített szektornál beszélgettek a két tábor szurkolói. Beszélgettek! És ekkor megtörtént a csoda. A magyarság összetartozásának himnuszává nemesedett Nélküled című dal csodát tett. Amikor felcsendült, hogy „Mint a leszakított, haldokló virág, / mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág, / Mint porba hullott mag, mi többé nem ered, / ha nem vigyázol ránk, olyanok leszünk mi is nélküled”, a nemzeti színekben pompázó Fradi-tábor és a nagybányai drukkerek szinte eggyéolvadtak. Mindkét fél vigyázzban állva, ütemes tapssal kísérte az Ismerős Arcok együttes méltán örökzölddé vált dalát.

Mindkét fél tudta, értette, miről szól a Nélküled. Abban a pillanatban rájöhettünk, nem vagyunk egyedül a világban, az összetartozás érzése mindennél fontosabb. Igazi, kézzelfogható értelmet nyert, „milyen jó, hogy itt vagyunk, / s mint a régi jó barátok, egyet mondunk, s egyet gondolunk”. És ettől kezdve mindenki pontosan tudta, itt aznap nem lesz balhé. Abban a pár percben ott együtt énekelt az anyaországban élő magyar és a határainkon kívül rekedt honfitársunk. Végre megértették, hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk. Másnap Bukarestben a győrieket sem érte semmilyen inzultus, pedig ott sem vontak fel többszörös kordont a szervezők. Mégsem dobáltak egymás felé műanyag poharakat vagy a csarnok előtt utcai közlekedési táblákat az ellentétes érzelmű szurkolók. Mondják, a két sportág, mármint a labdarúgás és a kézilabda más és más tömegeket vonz, és nem ugyanolyan érzelmeket vált ki. A szeptemberi meccs válogatottak összecsapása volt, míg a mostani klubcsapatoké. Nem tudom, számít-e mindez. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy igenis lehet kulturáltan, követendő formában is buzdítani a sajátjainkat. Amikor nem a vak gyűlölet, hanem a sport és a csapatod iránti szeretet vezérel.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »