Kövesi szerint hamis és igaztalan állítások alapján kezdeményezték a leváltását

Kövesi szerint hamis és igaztalan állítások alapján kezdeményezték a leváltását

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze szerint alaptalan és hamis indokok, igazolatlan állítások alapján kezdeményezte az igazságügy-miniszter a visszahívását.
Laura Codruța Kövesi a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegén kedden rendezett meghallgatáson úgy fogalmazott: alaptalanok, nem valósak a Tudorel Toader tárcavezető által a múlt héten ismertetett indokok, ezeket szerinte semmi nem támasztja alá, némelyikük egyszerű állítás, amelynek semmi köze sincs a valósághoz.

„Egyes súlyos kijelentésekre semmilyen bizonyíték sincs. Én benyújtottam az Igazságügyi Felügyelethez a 2016-ra és 2017 első félévére vonatkozó tevékenységi beszámolómat, amelyhez meggyőződésem szerint a miniszternek is hozzáférése volt, de nyomát sem találtam ennek a jelentésében” – nyilatkozta Kövesi a meghallgatáson, amelyen az igazságügy-miniszter is részt vesz.

A CSM ügyészi részlege kedden tárgyalja a Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész tisztségből való elmozdítására irányuló miniszteri kérelmet. Tudorel Toader úgy vélekedett, előre látható, hogy milyen döntést fog hozni a CSM a Kövesi visszahívására vonatkozó javaslatával kapcsolatban. „Számomra előre látható a döntés, de nem baj. Találkozunk majd jövő héten a stratégiai menedzsment tanács előtt. Mindenképpen intézkedésekre van szükség, tenni kell valamit. Nem mondhatod azt: megfeledkeztem a Microsoft-dossziéról. Hogy lehet megfeledkezni róla? Ezzel kellene álmodnod éjszaka. Több százmillió euróról, vádlottakról van szó, de megfeledkezünk róluk, és elévülnek a vádak. Én csak miniszteri kötelezettségemet teljesítettem. Ahogy a jelentésben is mondtam, a jó dolgok nem szolgálhatnak mentségül a rosszakra” – fogalmazott Toader az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint.

Augustin Lazăr legfőbb ügyész felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az igazságügy-miniszter nem követte a CSM szabályzatában megszabott eljárást, amikor kezdeményezte a korrupcióellenes főügyész visszahívását. Erre a miniszter úgy válaszolt, hogy a törvény, amelynek előírásai szerint járt el, elsőbbséget élvez egy szabályzattal szemben.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »