Kövesdi Károly: Ismét döntött a jellem

A szlovák közmédia vezérigazgató-választásán ismét suhogott egyet a varázsköpönyeg, és átgombolva a gombokat, a hidas társaság vígan megszavazta a Meèiar-korszakban elhíresült igazgató visszahozását a köztelevízió élére.

Alig telt el három hét azóta, hogy Bugár Béla megírhatta közösségi oldalán, mennyire örül, hogy „pontot tettünk a meèiari korszak végére”. S alig telt el három nap a bõsi szörnyeteg 25. évfordulójának megünneplésétõl, amelyrõl táncikáló hölgyek fotóját osztotta meg elnök úr maradék szlovák szavazóival (mert aligha akad magyar, aki ezt ünnepnek tartaná), a szlovák közmédia vezérigazgató-választásán ismét suhogott egyet a varázsköpönyeg, és átgombolva a gombokat, a hidas társaság vígan megszavazta a Meèiar-korszakban elhíresült igazgató visszahozását a köztelevízió élére. Mert a koalíciós partnerek. Meg az ország érdeke. Meg a jellem. Meg a radikalizmus veszélye. Meg hogy két hete még azt mondtuk, nem, de most igen.

A szokásos lózungok mögött azonban ott vigyorog a hulla a kirakatban, mert hidas uraimék egyúttal azokkal a Kotlebáékkal együtt bólogattak, akik ellen oly vehemensen harcolnak. S akik ellen mellesleg törvényt készülnek „komponálni“, hogy szétzavarva õket ne alapíthassanak új pártot. Az együttszavazás ezek után lerántja a leplet arról a szándékról is, hogy Kotleba nem az ordas elvei miatt van útjában a Hídnak, hanem a hatalom tortájának szeletét irigylik tõle. Lehet még ezt a sok logikai bukfencet követni?

Ficóékon és Dankóékon nem csodálkozunk, nekik megfelel az a csinovnyik, aki kiszolgálta Meèiart. Ki fogja õket is. De hogy jön ehhez a felvidéki magyar? Kevésbé lesz dohos ettõl a Pátria rádió levegõje? Ha még egyáltalán feltehetõ ilyen röhejes kérdés, anélkül, hogy leszakadna a plafon.

Nyilván azon is kár töprenkedni, hogy ebben a pártban mi a vezérfonal, mi készteti a Pomlé géniuszát és szûkebb körét újabb és újabb kalandos fordulatokra. Ellenlábasaik elmondták többször és világosan: a Most-Hídnál nem a jellem, a seft a meghatározó.

Számunkra, felvidéki magyarok számára azért roppant szégyenletes ez az újabb stáció, mert azt a látszatot keltheti, hogy több tízezer magyar választó ezt a gondolkodásmódot, ezt az etikátlan, mutyizós és köpönyegforgató, elvtelen szemléletet támogatja. Néhány napja egyetlen napilapunkban igyekeztek is mosdatni a Most-Híd keservét, elõre vetítve a készülõ gyalázatot, hogy a vegyespárt – úgymond – koalíciós szorításban vergõdik. Mit lehet erre mondani? Senki se kényszerítette õket. Egy enyhén selypítõ barátom szóhasználatával élve: a fühdõskuhva ne hinyáljon, hanem hiszáljon. Akáh az asztalon, akáh a zongoha tetején.

Kérdés, ki az a megátalkodott felvidéki magyar, akinek a gyomra még ezt is beveszi?

Kövesdi Károly


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »