Kövér: Európa mint értékközösség válaszúthoz érkezett

Magyarország és Lengyelország kezdeményező szerepet szeretne betölteni az Európa jövőjéről folytatott vitában – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten, miután az Országházban fogadta Stanislaw Karczewskit, a lengyel szenátus elnökét.

Kövér László kifejtette: mindenki érzékeli Európában – amire a migrációs válság irányította rá a figyelmet, de nem ez okozta önmagában –, hogy az unió mint intézményrendszer és Európa mint értékközösség, politikai közösség kritikus ponthoz, válaszúthoz érkezett. Nagyon komoly válságjelenségek vannak az európai gazdaságban, a demokratikus fejlődésben és az EU intézményeinek a működésében – vélekedett.

Hangsúlyozta: itt az idő – különösen a brexit után –, hogy komolyan számot vessünk azzal, „mit szeretnénk a jövőben elérni”, milyen Európát, milyen uniót szeretnénk a gyermekeinkre, unokáinkra hagyni. Ebben a vitában Lengyelország és Magyarország nemcsak össze akarja hangolni az álláspontját, hanem kezdeményező szerepet szeretne betölteni – magyarázta.

Az Országgyűlés elnöke elmondta: Közép-Európa jelentősége egyre inkább felértékelődik, gazdaságilag ma a visegrádi négyek a legdinamikusabban fejlődő régiója az EU-nak, és ennek politikai következményekkel kell járnia. Véget kell vetni annak a korszaknak, amikor akár Brüsszelből, akár valamelyik régi tagállam fővárosából próbálják diktálni a magatartási szabályokat Közép-Európának, kettős mércét alkalmazva – közölte.

Kövér László kijelentette: igenis egyenrangú félként kell minket számításba venni, feltéve, ha mások is erős EU-ban gondolkodnak, hiszen „minden ellenkező beállítás ellenére” a V4 nem Európa gyengítésében, hanem erősítésében érdekelt. Az a politika vezet működőképes, hatékony, mindenki által tiszta lelkiismerettel vállalható, támogatható Európához, amelyet mi kínálunk, amelyben értékek alapján szeretnénk a jövőt alakítani – mondta.

A házelnök úgy vélte, a magyar–lengyel kapcsolatok fontossága a visegrádi és az európai uniós kereteken is túlmutat, hiszen abban is egyetértünk, hogy „Európa újraegyesítése még nem fejeződött be”.

A magyar és a lengyel törvényhozás vezetői közötti találkozók gyakorisága mutatja e kapcsolat európai léptékben is kiemelkedő intenzitását – mondta. Hozzátette: Magyarország és Lengyelország együttműködése a gazdaság és a kultúra területén is jelentős.

Stanislaw Karczewski hangsúlyozta: Lengyelország támogatásával a magyar hang erősebb lesz az Európai Unióban. Fontosak a kétoldalú és V4-es találkozók, mert ezek erősebbé teszik a régiót – emelte ki.

Emlékeztetett: a múlt héten a lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon egyeztettek a V4-es miniszterelnökök, továbbá Orbán Viktor kormányfőnek Az év embere díjat adták át, valamint a nyilvánosság előtt konzultált a magyar miniszterelnök és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke.

Stanislaw Karczewski kitért arra is: hálásak azért, ahogyan Magyarország bánik a nemzetiségekkel.

Közölte: találkozni fog a köztársasági elnökkel és a miniszterelnökkel is, és szeretné meghallgatni Orbán Viktor felszólalását a parlamentben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »