Kövek a téren

Takar főterén legalább tíz éve áll egy furcsa domb a falu legnagyobb, legrégibb és legolcsóbb kocsmája, valamint Furek István polgármester háromemeletes villája között. Keletkezését és célját semmilyen tábla nem jelzi. De nem csak ettől rendkívüli a képződmény, amelynek már a formája is meglehetősen szokatlan: ne egy hagyományos kupacot képzeljünk el, hanem egy hosszúkás, térkövekből összedobált lankát. Noha az építőelemek közé habarcs nem került soha, azok mégis úgy összenőttek, mintha csak a tűző nap melege olvasztotta volna őket egybe. Az elmúlt esztendők során persze koptatták is a Duna felől érkező hideg takari szelek, ennek következtében a szürke téglák sarka legömbölyödött, élük is jócskán megkopott. Az eső is kikezdte a sáncszerű dombot, és ma már érthetetlen színes firkák is rondítják. Nem szép látvány tehát, mégsem merült fel egyetlen takariban sem, hogy el kellene bontani, vagy el kellene rejteni valahogyan. Van persze praktikus funkciója is, ami ezt magyarázhatná: a domb népszerű találkahely a faluban. De senki nem mondja azt a telefonba, hogy mondjuk „találkozzunk a térköveknél” vagy „randevúzzunk a dombnál” – mindenki csak úgy említi, hogy „ott, a falu közepén”.

Ennek pedig az az oka, hogy igazából senki sem emlékszik rá szívesen, hogyan és miért került ide a domb. Az egész azzal indult, hogy Furek István ünnepélyes keretek között bejelentette: a falu komoly forrást nyert a főtér felújítására. Ezt persze a takariak úgy értelmezték, hogy a polgármester a más pénzéből akarja majd felújítani a saját portája környékét, úgyhogy dühük búvópatakként csordogált a falu kocsmáiban. A torkolat persze minden esetben a műveleti területtel szemben álló névtelen söntés volt, a falu legnagyobb, legrégibb és legolcsóbb kocsmája. A düh búvópatakja akkor tört ki először a medréből, amikor Furek István a nagy bejelentésnél sokkal ünnepélyesebb körülmények között megejtette az első kapavágást, majd legkisebb gyermekével elhelyeztette Takar első időkapszuláját, amelyben egy saját maga által aláírt, nemzetiszín szalaggal átkötött térkőtéglát helyezett el. Ez a fejlődés és a jövőnk záloga – mondta beszédében Furek István, kicsit meg is könnyezve saját gondolatait.

A beruházás kivitelezése hónapokig tartott. Egymás után jöttek a kamionok, és hozták a legkülönbözőbb formájú, színű és mintázatú viacolorokat. Furek István a falu első számú lokálpatriótájaként egyszerű formájú, Takar színeivel ékesített térkővel szerette volna díszíteni a főteret, felesége viszont mediterrán típust akart, ám olyat nagyon nehéz volt beszerezni, ami neki is igazán tetszett volna. Addig is, amíg a tér el nem készült, rengeteg felesleges térkő gyűlt össze Furek István háza előtt.

Takar legnagyobb, legrégibb és legolcsóbb kocsmájának törzsvendégei, akik minden este a polgármester ellenzékévé itták magukat, gyakran meg is bújtak a téren felhalmozott kő mögött, és fedezékből küldték válogatott szitkaikat választott vezetőjük háza felé. Furek István tűzrőlpattant felesége nem hagyta ezt anynyiban: noha férje tiltotta neki, ő azért rendre leöntötte a sánc mögött rejtőzködőket felmosólével. Persze jó first ladyként mindig elnézést kért, de a takariak pontosan tudták, honnan fúj a szél. Úgyhogy azok záptojással és rohadt paradicsommal tértek vissza, és azzal dobálták meg a portát.

A beruházás közben nagy nehezen elkészült, a hajigálás idővel abbamaradt, ma már csak a fel nem használt térkövek halma emlékeztet rá. Furek István pedig azóta is minden alkalommal, amikor tojás vagy paradicsom kerül a tányérjára, arra gondol: micsoda szerencse, hogy ellenfelei annak idején nem térkövet hajigáltak otthona felé.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »