Kovács Zoltán az amerikai nagybefektetőről

Kovács Zoltán szerint Soros György magyar-amerikai nagybefektető már két évtizede politikai szereplővé is vált.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC brit közszolgálati televízió HardTalk című interjúműsorának hétfői adásában kijelentette: Soros György megnyilatkozásait, a hozzá kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenységét, vagy az Európával kapcsolatos elképzeléseinek fő közvetítő eszközét, a Project Syndicate médiaportált megtekintve “nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre”.

Kovács Zoltán szerint Soros György intézményi hálózata komoly hatalmat gyakorol, anélkül, hogy valaha is választói felhatalmazást kapott volna erre.

Hírdetés

Arra a riporteri felvetésre, hogy ezek civil társadalmi szervezetek, amelyek az emberi jogok érvényesítésének szószólói, az államtitkár kijelentette: a Soros Györgyhöz köthető nem kormányzati szervezeteknek a magyar kormány nézete szerint semmi közük a civil társadalomhoz. Hozzátette: a civil társadalom alulról építkezik, és ilyen szervezetekből Magyarországon jelenleg 65 ezer működik.

Arra a felvetésre, hogy Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a BBC-műsornak nyilatkozva a szervezet kormányzati zaklatásáról és munkájának akadályoztatásáról számolt be, Kovács Zoltán úgy reagált: a kormány “vitában áll pár tucat szervezettel, de ezeknek a szervezeteknek nincs közük az alulról építkezéshez, nem az emberek akaratát testesítik meg”.

Kovács Zoltán szerint a három évvel ezelőtti migrációs válság óta egyre nagyobb a távolság “a nyugat-európai balos-liberális politikai elit” és a tagországok választói között. Hozzátette: ezt a rést be kell zárni, mert ha még tovább szélesedik, romba döntheti az Európai Uniót.

Az államtitkár cáfolta, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) távozott volna Budapestről. Úgy fogalmazott: a CEU tevékenységének az az eleme távozott, amely nincs összhangban a magyar joggal.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »