Kovács Zoltán a vendéglátóhelyek újranyitásáról: "a vakcina a kulcs”

Kovács Zoltán a vendéglátóhelyek újranyitásáról: "a vakcina a kulcs”

A kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni

– mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek.

Kovács Zoltán kiemelte: érthető a magyar vendéglátósok álláspontja, hiszen a járvány nagy csapást mért a vendéglátósokra egész Európában, így Magyarországon is.

Közölte, 

“A vakcina a kulcs”: ahogy lesz elég oltóanyag, elindulhat a tömeges oltás, és fokozatosan újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek.

Hírdetés

Hangsúlyozta: addig is minden eszközzel segítik a vendéglátósokat, hiszen ők is több kedvező intézkedést vehetnek igénybe. Csökkentették az adókat, eltörölték a bérek járulékait, kifizetik a bérek felét – sorolta.

Elmondta azt is, ezek az intézkedések addig érvényben maradhatnak, amíg a tömeges oltás elkezdődhet.

A Jobbik a vendéglátóipar azonnali megsegítését követeli

A magyar vendéglátóhelyek jelentős része önhibáján kívül, rajta kívül álló okok miatt került bajba. Elkeseredett, csőd szélén álló magyar vállalkozók kétségbeesésükben nem tudják, hogy mit tegyenek a túlélés érdekében – hívja fel a figyelmet közleményében a Jobbik. Az ellenzéki párt emlékeztet, pénteken az egyik ilyen budapesti étterem is kinyitott, és – szerintük a járványügyi szabályokat betartva – elviteles akciót hirdetett a vásárlóinak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »